Mapasz PDF Nyomtatás E-mail
Ajánlom a GururaFacebookTwitterGoogle könyvjelzőStartlap kedvenchezAjánlás a linkter.hu-raBlogtér ajánlás
2009. augusztus - szeptember
2009. szeptember 03. csütörtök, 09:49
Mapasz
A Magyar Passzívház Szövetség és a Bautrend együttműködési megállapodást kötött. E lapszámunktól kezdve a Bautrend a Mapasz együttműködő partnere. Kiadónk, a HVG Press pedig belépett a szövetségbe.

A Magyar Passzívház Szövetség (Mapasz) 2007-ben alakult az osztrák IG Passivhaus mintájára. E szervezet eredményeit látva alakították meg a magyar szakemberek a hazai szövetséget. Mára több mint negyven tagja van: egyetemi tanszékek, építész- és mérnökirodák, kivitelező vállalkozások, valamint építőanyagokat, szigetelést, nyílászárókat és passzívház gépészetet gyártó és forgalmazó cégek.

Célok
A szövetség alapvető célja, hogy hazánkban minél több passzívház épüljön – tájékoztatta lapunkat Debreczy Zoltán, a Mapasz elnöke. Fontos az is, hogy csak olyan épületet nevezzenek passzívháznak, amely valóban az is. A Mapasz feladatának tartja, hogy az épületek szigetelésére vonatkozóan szigorúbb szabványok lépjenek érvénybe – ezért együttműködik más civil szervezetekkel és az államigazgatással is. Az Európai Unióban a tervek szerint 2016-ra már a passzívház szabvány lesz érvényes az új épületekre. A fentiek jegyében eddig két alkalommal, 2008-ban és 2009-ben is megszervezték a Magyar Passzívház Konferenciát, ahol a hazai szakemberek mellett élvonalbeli nemzetközi passzívház szakértőket hívtak meg előadónak. Idén a legnagyobb nemzetközi passzívház szakkiállítás – a CEP Stuttgart – mintájára Budapesten is megrendezik annak kelet-európai megfelelőjét, a CEP Passzívház Expót. A kiállítás keretében október 7-én passzívháztechnológiai konferenciát rendeznek, amelynek a Mapasz szakmai támogatója – folytatta az elnök. A szövetség a Magyar Napenergia Társasággal közösen ezen az eseményen adja át az Év Napháza szolár tervezői díjat. Az őszi konferencia és kiállítás egyébként kapcsolódik a Zöld Építészeti Napok rendezvénysorozathoz, amelyet a Mapasz az ÉVOSZ-szal és a Reecóval közösen szervez. A kiállítás és a konferencia médiatámogatója a Bautrend.

Fogalom
A passzívház fogalma egyértelmű, a világ minden országában ugyanazt jelenti. A passzívház alapelveit, gondolatrendszerét, meghatározását a darmstadti Passzívház Intézet (Passivhaus Institut, Darmstadt) fektette le. A passzívház olyan épület, amelyben a termikus burok alkotóelemei (az aljzat, a homlokzat, a tető és a nyílászárók is) extrém jó szigeteléssel rendelkeznek, valamint hőhídmentes és légtömör a kialakításuk. Az épületnek minimális fűtési- és hűtésienergia-szükséglete van (ez az érték legfeljebb 15 kWh/m2 évente), a higiéniailag szükséges levegőmennyiség pedig a hővisszanyerővel ellátott légkomfort szellőztetőrendszeren keresztül jut be. Három paraméternek kell megfelelnie egy épületnek, hogy passzívház lehessen: a Passzívház tervezési csomaggal, a PHPPvel számolt fajlagos fűtési hőszükséglete nem lehet magasabb évi 15 kWh/m2-nél, a Blower Door teszttel mért légtömörsége nem lehet – se túlnyomásra, se alulnyomásra – 0,6 1/h-nál magasabb, és végül szintén csak PHPP-vel számolva a fajlagos primerenergia-felhasználása nem lehet éves szinten magasabb 120 kWh/m2-nél.
Passzívház - Fotó: Actual Ablak 
  
Az építés módja
Nem attól lesz egy épület passzívház, hogy milyen az építés módja és milyen jellegű építőanyagokat használtak fel. A passzívház fogalma energetikai megközelítést tükröz. Megfelelő hőszigeteléssel ugyanúgy lehet passzívházat építeni betonból, mint szalmabálából. Vagyis az, hogy a fogyasztók milyen technológiával kötik össze a passzívház fogalmát, nagyban függ az építési szereplő elszántságától. Nem elégséges csak marketing szempontból hangsúlyozni, hogy egy adott anyag passzívházhoz is felhasználható.
Fontos a műszaki felkészültség, a csomópontok szakszerű kidolgozása, az építési rendszer hozzáigazítása a szigorúbb szabványhoz és a kivitelezők felkészítése az új technológiára.

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés
  JP-Bookmark
facebook-logotwitter_logorss_logo

Szeptember-októberi lap

aktualis

Galéria

Hírlevél

Iratkozzon fel most hetente megjelenő Bautrend hírlevelünkre!



C 2008-2010 Bautrend.hu