A gázkészülék a földgázt elégetve égésterméket bocsát ki magából, amely sok összetevő mellett jelentős részben vízgőzből áll. Az ebben rejlő energiát a hagyományos működésű készülékek nem képesek hasznosítani. Ahhoz, hogy a víz gőz halmazállapotú legyen, energiára van szükség – azaz melegíteni kell, hogy forrásba kerüljön és gőzzé váljon. Ez a többletenergia a párolgáshő, amely visszanyerhető, ha a vízgőzt megfelelően "hideg felület" (hőcserélő) segítségével lehűtjük. A gőz ismét folyékony halmazállapotúvá válik, miközben rejtett hőjét leadja (a párolgáshő felszabadulása). Az így keletkező hőenergiát használja a kondenzációs készülék az előremenő fűtővíz melegítésére. Az alábbiakban röviden bemutatjuk ezeknek a kazánoknak a működési sajátosságait és a használatukból adódó valós megtakarítást.

Érdemes megfigyelni, hogy az egyes gyártók hagyományos működésű, zárt égésterű készülékei milyen hőmérsékletű égésterméket bocsátanak ki a kéményen keresztül a szabadba. Ez a hőmennyiség már nem hasznosítható, a magas hőtartalma veszteséget jelent. A zárt égésterű fali készülékek minimális teljesítményű részterhelés esetén is magasabb hőmérsékletű égésterméket termelnek, mint a kondenzációs gázkazánok normál üzemben, ahol általában a legmagasabb hőmérséklet hozzávetőlegesen 80–85 ^oC fok között van. Minimum teljesítményen a kazán kitorkollási pontján akár 40–45 ^oC fokos füstgázhőmérséklet is keletkezhet. Ha ezt az értéket összehasonlítjuk egy átlagos minőségű, zárt égésterű készülék legalacsonyabb füstgázhőmérsékletével, akkor a különbség közel kétharmados is lehet. De nem csak ennek a jelenségnek tudható be a kedvezőbb gázfogyasztás. Az eladott gázkészülékek közel 65 százaléka még mindig átfolyós rendszerű kombi kazán. Megfelelő üzemeltetési körülmények között tagadhatatlanul több az előnye, mint a hátránya, amit a népszerűségük is igazol. A mai modern építő- és szigetelőanyagok, illetve fokozott légzárású nyílászárók használatával azonban egyre jobban csökken a kifűtendő ingatlanok fajlagos hőszükséglete. A meglévő gázkészülékek cseréje esetén is gyakran a tényleges hőigény jóval a régi készülék névleges teljesítménye alatt marad (esetenként fele, harmada). A jelenleg kapható átfolyós rendszerű kombi készülékeknél szinte kivétel nélkül – a használati melegvíz-üzemtől függetlenül – beállítható az úgynevezett fűtési részterhelés maximális értéke (például 24 kW-os készüléknél 15 kW). Ilyenkor a fali gázkészülék fűtési üzemben a teljesítményét csak az alsó modulációs határ és az előre beállított fűtési részterhelés közötti tartományban szabályozza. Különösen társasházi lakások, de nagyon gyakran – főleg új építésű – családi házak esetén a legnagyobb téli hőveszteség az alsó modulációs érték alatt fekszik. Ez a jelenség egy hagyományos működésű gázkészülék esetén két gondot okoz: szűk fűtési modulációs tartomány és rosszabb hatásfok. Az alacsony fűtési modulációs tartomány miatt a gázkészülék nehezebben adja le teljesítményét a fűtési rendszer felé, ezért sokszor ki-be kapcsolgatással kénytelen üzemelni. Ennek következtében jelentősen rövidül a készülék élettartama (különösen a gyújtótranszformátor esetén), és a gázfogyasztás is megnő, mert a begyújtás pillanatában nagyon rossz a tüzeléstechnikai hatásfok. Tovább rontja a helyzetet, hogy az ilyen feltételekkel üzemelő gázkazánok a fűtési üzemmódban csak minimum teljesítményen vagy részterhelésen működnek, amikor a hatásfok nem közelíti meg a névleges teljesítményen megadott átlagos 90–94 százalékos gyári értéket. A manapság forgalmazott fali kondenzációs kombi készülékeknél már alacsonyabb alsó teljesítményértékkel számolhatunk, azonban átmeneti időszakban itt is gyakran jóval kisebb az a tényleges hőigény, amelyet a fűtési rendszer fel tud venni. Azonban a kondenzációs kazánoknál az ideális állapot az, ha kis hőfoklépcsővel, minimum teljesítményen üzemel, mert ilyenkor annyira visszahűlhet az égéstermék, hogy a benne felhalmozódott vízgőz hőtartalma is hasznosítható. Füstgáztechnikai mérésekkel üzem közben is könnyen igazolható, hogy a 10–12 éves radiátoros fűtési rendszerek esetén is magasabb hatásfokkal üzemeltethetők a kondenzációs gázkészülékek, mint a zárt égésterű változatok. Általában a leghidegebb téli napokon is elég a 62–68 ^oC-os előremenő fűtővízhőmérséklet. A radiátoros fűtési rendszernél a teljes fűtési időszakban hozzávetőleg 50–55 ^oC átlagos előremenővel számolhatunk, ami nem konstans, mert ez az érték a pillanatnyi hőigénytől és a visszatérő fűtővíz hőmérsékletétől függően folyamatosan változik. Fentiek alapján így könnyen cáfolható a manapság is gyakran hallható téves teória, hogy a kondenzációs fali készülékeket csak alacsony hőmérsékletű felületi fűtések esetén szabad telepíteni. Ma már egyre többen választják a kondenzációs kazánokat, ami a jó árnak és a kedvező megtérülési időnek köszönhető. Ennek többek között az is oka, hogy magasabbak a gázárak és némileg melegebbek a téli hónapok.