A mélygarázsok egy helyre eső fajlagos becsült költsége a helyszíntől és az adottságoktól függően négynyolc millió forint között mozog. Noha kézenfekvő és több szempontból olcsóbb megoldást jelentenének a parkolóházak, ezek azonban jellegtelen külsejükkel óhatatlanul stílustörést okoznak környezetükben, és az sem biztos, hogy parkolókkal érdemes az értékes belvárosi területeket elfoglalni.

A mélygarázsok építése előtt környezeti hatástanulmányt kell készíttetnie az építőnek, amely számba vesz minden olyan hatást, amely a létesítmény elkészülte esetén annak környezetében jelentkezhet. Ebből a legjelentősebb a koncentráltan megnövekvő forgalom (behajtó és távozó autók), az építés hatására bekövetkező talajvízszint-emelkedés, a szellőzőberendezésekből távozó gázok, a berendezések zajszennyezése, a környezet beépítettsége, az építmény méretei és mélysége. A mélygarázsok építését alapos talajmechanikai, hidrológiai és statikai vizsgálat előzi meg. Ezek ugyanis olyanok, mint a föld színe alá süllyesztett dobozok, amelyek szigetelt testükkel felduzzasztják maguk körül az addig szabadon áramló talajvizeket. Azok pedig együtt olyan felhajtóerővel hatnak a szerkezetre, mint a vízen úszó hajóra. Mindezen hatások figyelembevételével a munkagödrök kiemelése előtt többnyire hátrahorgonyzott, dúcolt vagy belső megtámasztó födémes vasbeton résfalakat süllyesztenek a kívánt mélységbe, ezek közül kitermelik a kőzetet vagy talajt, majd elkészítik az alján azt a vízzáró alaplemezt (körülbelül 80–100 cm vastag), amely a garázs és a fölé kerülő épület terheit viseli majd. Ezután kezdődik a szinteket, a le- és felhajtókat, a lépcsőházakat és a szellőzőkürtőket magában foglaló szerkezet építése. Ha a mélygarázs fölé nem kerül épület, akkor a legfelső szintjét úgy szigetelik le, hogy arra akár zöldtető is kerülhessen. Az elkészült mélygarázsból csak a ki- és bejáratot és néhány szellőzőkürtőt láthatunk a felszínen. 

Két fő csoportba sorolhatjuk az építési módszereket. Az egyik a nyitott (hátrahorgonyzott), a másik a belső megtámasztású – dúccal vagy az úgynevezett milánói módszer esetén födémmel megtámasztott – kivitelezési rendszer. Bármilyen munkatér-határolási módszert is választanak, a cél a szomszédos épületek süllyedésének minimalizálása. Ha a számottevő süllyedések nem kerülhetők el, akkor az épületeket alkalmassá kell tenni a viszonylag nagy süllyedések elviselésére. Környezetvédelmi szempontból fontos, hogy az építmény ne keresztezzen föld alatti vízátfolyást. Továbbá tekintetbe kell venni a környező épületek stabilitását is. A nyitott építési módnak három főbb típusa ismert. 

A munkateret teljes mélységig kiemelik, megfelelően biztosított oldalfalakkal alulról felfelé haladnak. A garázs külső falai lehetnek résfalak, cölöpfalak vagy szádfalak. Az első kettő előnye az, hogy csak kisméretű üreget kell építés közben kibontani, így kivitelezésük viszonylag biztonságos. Terv szerinti elhelyezkedésük pontosan megvalósítható. Hátrányuk, hogy készítésük sok időt igényel. Az acél szádfalak előnye, hogy építés után visszanyerhetők, viszont igen jelentős a szomszédos épületekre gyakorolt dinamikus hatás a leveréskor.

Más nevén fal-födém módszer. Ennél a technológiánál először az építmény külső határoló falait és a közbenső alátámasztó szerkezeteket, oszlopokat építik meg, majd a födémek következnek felülről lefelé haladva. A talajt ezzel párhuzamosan termelik ki. Ez elsősorban ott terjedt el, ahol minél hamarabb vissza kellett állítani az épülő mű felett a közúti forgalmat. Ennél az építési módszernél lényegesen csökkennek a felszíni süllyedések, mivel a beépülő födémek sokkal merevebben kitámasztják a határoló falakat, mint a kihorgonyzások. Különösen közel fekvő épületek esetében célszerű ezt az eljárást alkalmazni. A metódus nehézsége abban áll, hogy a födémek kellő alátámasztása érdekében a közbenső oszlopokat egy időben kell elkészíteni a határoló falakkal. Hátránya továbbá, hogy a zárt, alagútszerű térből nehéz a föld kitermelése. A födémek építésénél viszont kevesebb az építési munka. Az építésből adódó zaj is kisebb, mint az előző módszernél. A felülről lefelé való építésnek egyik ritkán alkalmazott módja a födémsüllyesztéses eljárás. Ennél a módszernél először a többszintes szerkezet oszlopait építik meg. Ezután földre helyezett zsaluzáson egymásra helyezve elkészítik a födémeket, majd a legfelsőre függesztve fokozatosan lesüllyesztik a kész födémeket a kibontott munkatérbe.

Ezen eljárás során a szerkezetet a felszínen építik meg, általában szakaszokban, és utána süllyesztik le a tervezett mélységre. A szekrénysüllyesztéses mélyalapozási mód is alkalmas nagyméretű föld alatti építmények kialakítására. A talajvízbe süllyesztés történhet víz alatti kotrásban, vagy ha a talajviszonyok erre nem alkalmasak, akkor légnyomásos zárt munkatérben lehet kivitelezni. A süllyesztés legkényesebb része a pontos iránytartás, hiszen a kisebb elferdüléseket is azonnal javítani kell, mert ha beszorul a szekrény, nem lehet tovább folytatni a süllyesztést, és már csak aláfalazással folytatható az építkezés. A résfalas építési mód elterjedése óta azonban viszonylag háttérbe szorult.

Forrás

Simon Gergely: Mélygarázs-építési módszerek (www.vbt.bme.hu)