A fő probléma a nem járható és mászható csatornák vizsgálatánál jelentkezik. Ezek aránya hazánkban mintegy 80 százalék. A csatornák sokféle módon mehetnek tönkre, a hiba pedig sokszor még előrehaladott állapotában sem látható a felszínről: például egy csatorna részleges eltömődés mellett még működik, ám nagyobb vízmennyiség esetén visszaduzzadást, esetleg elárasztást okozhat. Az elmúlt évek, évtizedek során több műszeres csatornavizsgálati eljárást fejlesztettek ki, illetve tovább, amelyek segítségével a föld alá fektetett csatornák állapota azok feltárása nélkül felmérhető. Az egyes eljárásoknak a jellegük miatt mások az előnyeik és hátrányaik, így a felhasználhatóságuk is. Egyes technikák a cső belső állapotának felmérésére alkalmasak, mások pedig a külső rész és az ágyazás viszonyairól nyújtanak hasznos információkat.

A legelterjedtebb csatornavizsgálati eljárás a zárt láncú ipari televíziós rendszer (closed-circuit television, CCTV). Lényege, hogy a csatornába egy videokamerát juttatnak, amely a belső részről készült képeket továbbítja egy felszíni képernyőre. A korszerű zárt láncú ipari televíziós rendszerekben a kamerákat önjáró kocsira szerelik (mobile CCTV), amelyet a távirányítással, előre- és hátramenetben egyaránt, fokozatmentesen állítható sebességgel lehet mozgatni. Hasznos, ha a kamera mozgatható és az optikai rendszer fókusza változtatható, továbbá ha a csatorna belsejéről készült képanyag digitális formában tárolható. Egyes kamerakocsik a fentieken túl klinométerrel (lejtésmérővel), valamint szatellitkamerával is rendelkezhetnek. Ez utóbbi segítségével képesek a bekötőcsatornák kialakítását is megvizsgálni. Ez a módszer alkalmas a csatornák belső falának, illetve átjárhatóságának általános vizsgálatára (például tömítetlenségek, repedések, deformációk, gyökérbenövések, valamint bekötések felmérésére), továbbá a megtisztított, helyreállított illetve felújított csatornaszakaszok ellenőrzésére. A CCTVcsatornavizsgálatot a nagyobb láthatóság miatt célszerű a csatorna adott szakaszának kis terhelése idején végezni, esetleg a szennyvizet el kell terelni, különben a víz által elfedett hibák nem lesznek láthatók. A zárt láncú ipari televíziós vizsgálat legolcsóbb változata, amikor a videokamera nincs önjáró kocsira szerelve (stationary CCTV): ilyenkor csak az akna szűkebb környezetét lehet szemrevételezni.

A csatornadiagnosztikában a számítógéppel támogatott infravörös képalkotás révén a talaj hőmérséklet-eloszlásának mintázatából próbálnak következtetni a föld alatt futó csatornák bizonyos meghibásodásaira, illetve azok helyére. Az eljárás elve, hogy a meghibásodás során megváltoznak a csatornát körülvevő talaj hővezetési viszonyai, ami pedig meghatározza a hőmérséklet-eloszlás mintázatát: szivárgás (tömítetlenség) esetén azért, mert a talajba víz kerül, kiüregesedés esetén pedig azért, mert ott levegővel teli üreg alakul ki. Az infravörös képalkotás alkalmazásának előnyei (azon túl, hogy nem igényli a csatorna feltárását): a vizsgálat során nem jön létre fizikai kontaktus a vizsgáló berendezés és vizsgált tárgy között, a készüléket nem kell a csatornába vezetni, továbbá alkalmazásuk esetén nem szükséges üzemen kívül helyezni a csatornát. Az infravörös képalkotás során a vizsgált problémával kapcsolatban elsősorban csak annak a helyét lehet megmondani, a mértékét viszont csak megbecsülni tudja a vizsgálatot végző szakember. Az infravörös képalkotás a csatornadiagnosztikában alkalmas a szivárgások (tömítetlenségek) helyének, valamint az üregek, kiüregelődések kimutatására. A vizsgálatokat száraz időben célszerű végezni napfelkelte előtt vagy napnyugta után, amikor eléggé intenzív a hőcsere a talaj és a levegő között. Az infravörös képalkotás alkalmazása a csatornadiagnosztikában mintegy 12 méter mélységig tűnik megbízhatónak. Az infravörös vizsgálatokat csak jól képzett szakemberek végezhetik, akik a kamera használatán túl bizonyos szinten ismerik a hőterjedési jelenségeket, illetve ezek kapcsolatát az eljárás révén felfedezhető defektusokkal.

A vizsgálat lényege, hogy az ultrahang a különböző anyagokban más és más sebességgel terjed, ezért azok határfelületein – ilyenek például a csatornafal anyagának esetleges egyenetlenségein (inhomogenitásain) – visszaverődést szenvedhet. A vizsgálat során az ultrahangot kibocsátó és vevő berendezéseket önjáró mérőkocsi szállítja a csatornában – az ipari televíziós rendszerekhez hasonlóan, esetleg azokat kiegészítve. Az eljárás főleg a csatorna falában levő üregek és repedések észlelésére alkalmas. A csatornavizsgálat során csatolóközeg nélküli ultrahangvizsgálatról van szó, és mivel az ultrahang sebessége a különböző anyagokban más és más (levegő, víz, csatornafal), ezért nemkívánatos reflexiókkal kell számolni (vagyis az ultrahang a csatorna faláról, és nem a belső részeinek egyenetlenségeiről verődik vissza). Ezért téglafalú csatorna esetén a pontosabb hibamegállapításhoz az adó- és vevőfejet közvetlenül a falhoz kellene helyezni. Ezek miatt az ultrahangos csatornavizsgálatot a víz szintje alatt célszerű alkalmazni, kiegészítve a vízszint feletti ipari televíziós vizsgálattal. Ebben az esetben az adó- és vevőfejek között a (szenny)víz a csatolóközeg – viszont ilyenkor számolni kell azzal, hogy a szennyvízben úszó, lebegő törmelék szintén okozhat nemkívánatos visszaverődést. Az ultrahangos vizsgálattal a csatornafal anyagának nagyobb hibái (például üregek, valamint hiányzó téglák a csatornafalban) könnyen észlelhetők. A csatornafal repedéseinek érzékelhetősége a repedések méretétől és azoknak az ultrahangnyaláb irányához viszonyított helyzetétől függ: ha a repedés párhuzamos a nyalábbal, akkor nehezebb megtalálni. A vizsgálat nagyobb pontossága miatt előtte célszerű az adott csatornaszakaszt alaposan kitisztítani.

A talaj- (vagy geo-) radar (angolul: ground penetrating radar) lényege, hogy a föld mélyét rádióhullámokkal pásztázzuk, amelyek annak inhomogenitásairól verődnek vissza. A működési elve tehát hasonló az ultrahangos vizsgálathoz. A föld alatt egyenetlenségnek számítanak például a különböző talajviszonyok (például agyag, homok, aszfalt, jég), valamint az egyéb mesterséges vagy természetes objektumok (például közművek, illetve üregek, sziklák). Az eljárást egyébként haditechnikai célokra az Egyesült Államokban fejlesztették ki alagutak és bányajáratok felfedezésére, sőt a régészetben is alkalmazzák. A talajradar főleg a csatornák beágyazódási viszonyainak vizsgálatára alkalmas azáltal, hogy észleli a csatornafal közelében az üregeket, a nagyobb szikladarabokat, valamint (tömítetlenség esetén) a talaj vizes voltát, de alkalmas betoncsövek delaminációjának (hasadásának) vizsgálatára is. Az eljárás felhasználható továbbá a keresztező közművek, illetve egyéb föld alatti objektumok detektálására is. Előnye, hogy a vizsgáló berendezést nem kell a csatornába juttatni, mivel az kerekeken gördül (tolható, bár az eljárásnak létezik egy csatornán belül alkalmazható változata: ennél az adó- és vevőberendezést a csatornában vontatják a csatornafalon túl elhelyezkedő esetleges üregek detektálása miatt). Egyelőre kevéssé elterjedt ez az eljárás.

Ajánlott és felhasznált irodalom

- Öllős Géza: Csatornarendszerek üzemeltetése; Közlekedési Dokumentációs Kft., Budapest, 2006.

- Makar, J. M.: Diagnostic techniques for sewer systems; Journal of Infrastructure Systems, Vol. 5, No. 2, June 1999, pp. 69–78.