| Kártérítés 2. |
|
|
|
| 2009. december |
| 2009. december 23. szerda, 11:31 |
A kár hátrányos eredmény, ami bekövetkezhet a károsult személyében vagy vagyonában. A kártérítési felelősség mértéke – főszabályként – az okozott kár mértékéhez igazodik.A kártérítés alapelve, hogy a jogellenes magatartással – tevőlegesen vagy mulasztással – okozott kárt meg kell téríteni, lehetőség szerint helyre kell állítani a károkozás előtti állapotot, és teljes reparációt kell nyújtani. Ez a gyakorlatban azonban nem is olyan egyszerű, hiszen nem csupán a károkozás időpontjában fennálló pillanatnyi helyzetet kell figyelembe venni, hanem az arra a helyzetre épülő egyéb feltételeket is. Így például, ha más jogellenes magatartása következtében megsemmisül a károsult megélhetését biztosító munkaeszköze, akkor a kártérítésnek magában kell foglalnia a kár egészét, tehát az eszköz értékén felül meg kell téríteni az eszköz pótlására fordított indokolt költséget és az esetlegesen elmaradt jövedelmet is. A kártérítésnek teljesnek kell lennie, a vagyoni kár mellett ki kell terjednie a nem vagyoni kár megtérítésére is. A kár összetevői Mint a fenti igen egyszerű példából is levezethető, a kárnak három fő összetevője van: - tényleges kár, - elmaradt haszon, - indokolt költség. A tényleges kár a beállott értékcsökkenés. Dologi kár esetén a dolog elpusztulása, megrongálódása esik ebbe a körbe. Pénzben kifejezve az az összeg, amellyel a dolog tényleges értéke a károkozás következtében csökkent. Lényegében a dolog újbóli beszerzéséhez, helyreállításához szükséges összeg. Az elmaradt haszon az a jövedelem, érték, amellyel a károsult vagyona gyarapodott volna, ha nem következik be a kár. Ilyen például, ha az alvállalkozó nem szerződésszerűen teljesít, ennek következtében pedig további megrendelésektől esünk el. Az indokolt költség az a költség, kiadás, ami a károsultat ért hátrány csökkentéséhez szükséges. Erre az esetre példa, amikor a megrendelő – a vállalkozó mulasztása miatt – úgy csökkenti a kár mértékét, hogy a munkát saját költségén mással végezteti el. A bekövetkezett kár mértékét a károsult bizonyítási eljárás keretében bizonyítja. Nem vagyoni kár A polgári törvénykönyv rendelkezései szerint a kárért felelős személy köteles az okozott kárt teljes mértékben megtéríteni. Ez a kötelezettség egyszerre vonatkozik a viszonylag jól meghatározható dologi károkra és a nem vagyoni kár megtérítésére is. A sérelem ugyanis nem csak a vagyon csökkenésében nyilvánulhat meg, a fizikai és pszichikai hátrány is sérelem. Ez a jogintézmény a személyhez fűződő jogok egyik eszköze. A dolgokban bekövetkezett kár többé-kevésbé objektíven meghatározható. Az elpusztult dolgok beszerzésére vagy helyreállítására fordított összeg számlákkal igazolható. Az elmaradt jövedelem, a kár elhárítására, mérsékelésére fordított összeg is viszonylag egyszerűen bizonyítható. A nem vagyoni kár mértékének megítélése már korántsem ilyen egyszerű feladat. Az összegszerűség meghatározása a bíróság mérlegelésén alapul. A kártérítésnél a bíróságnak figyelemmel kell lenni arra, hogy a kártérítés mértéke valóban a kár mértékéhez igazodjon, és ne ütközzön a káron szerzés tilalmába. A vagyoni és a nem vagyoni kár megítélhető egymással párhuzamosan. Kivételek A főszabály, hogy a kártérítés összegének meghatározásánál az okozott kár mértékét kell figyelembe venni, a cél a teljes körű kártérítés. A teljes kártérítés elve alól azonban vannak kivételek. Az egyik ilyen kivétel a méltányosság, amikor a bíróság – mérlegelése alapján – részben mentesíti a károkozót a kár megtérítése alól. Más esetekben, bizonyos szerződéseknél a jogszabály korlátozza, vagy a felek korlátozhatják a kártérítési felelősség mértékét. A jogszabály által meghatározott kivételre jó példa a szálloda felelősségét korlátozó szabály. A felek által korlátozott felelősség lehetőségét megtaláljuk a tervezési vagy a kutatási szerződésre vonatkozó szabályok között. DR. HOLLÓ SÁNDOR |



A kár hátrányos eredmény, ami bekövetkezhet a károsult személyében vagy vagyonában. A kártérítési felelősség mértéke – főszabályként – az okozott kár mértékéhez igazodik.















Hozzászólások