Épületenergetika PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2009. december
2009. december 14. hétfő, 09:49

Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület (aluta)Az uniós támogatással megvalósuló épületenergetikai beruházások növekedésére lehet számítani a közeljövőben – mondta Fegyverneky Sándor országos főépítész az Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület (aluta) Transzparens jövő címet viselő konferenciáján.

 

 

 

 

 

 

A rendezvényt File Miklós, az Aluta elnöke nyitotta meg, aki emlékeztetett arra, hogy a szövetséget tíz évvel ezelőtt hat cég hozta létre. Az egyesület az ÉVOSZ keretein belül kezdte meg működését, és akkoriban az érdekképviseletet tartották fő feladatuknak. Mára változott a helyzet, a fókuszban nem az érdekképviselet áll, a cégek kegyetlen harcot vívnak a túlélésért. Az Aluta jelenleg 46 tagvállalatot tömörít, kapacitásuk a piac hatvan százalékát fedi le, a cégek között tervezők, gyártók, kivitelezők is találhatók. Az egyesület fontos feladatának tartja a szakmai színvonal javítását - szakkönyvsorozatot indítottak, az elsőt hamarosan követi a második kötet is.

A szándék megvan
Az építőiparban már érzékelhető az uniós támogatások hatása, jó néhány így megvalósuló projekt építése már meg is kezdődött, tájékoztatott Fegyverneky Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Építésügyi és Építészeti Főosztályának főosztályvezetője, országos főépítész. Véleménye szerint számítani lehet arra is, hogy a közeljövőben az épületenergetikai projektek is nagyobb lendületet kapnak. Az unióban ugyanis kiemelten kezelik az energiahatékonysággal összefüggő kérdéseket, nem véletlen, hogy idén megszigorították az épületenergetikával kapcsolatos követelményeket. Az unió célja, hogy 2018-tól valamennyi közintézmény alacsony energiafogyasztású legyen, 2020-tól pedig az új épületeknek nulla energiafelhasználásúaknak kell lenniük. Az ehhez szükséges technológiák rendelkezésre állnak, de az unión belül is úgy számolnak, hogy ezek széles körű elterjedéséhez – a szigorúbb követelmények betartásához – megfelelő támogatási rendszert kell bevezetni. A feltételeket még nem dolgozták ki, de az biztosra vehető, hogy nem egységes támogatási rendszer lesz, hiszen az egyes országok éghajlati viszonyai is különböznek.
Mint ismeretes, januártól Magyarországon is életbe lépett az energetikai tanúsítás (lakcímke). Ezzel kapcsolatban a főépítész megjegyezte, a szankciók hiánya miatt egyelőre kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. Azonban hamarosan változás történhet e téren, ugyanis az építési támogatások feltétele az energetikai tanúsítvány megléte lesz. Hangsúlyozta, hogy a szén-dioxid-kvóta eladásából befolyt pénzt Magyarország csak zöldberuházások megvalósítására fordíthatja. Ez a panelépületekre kiírt Zöld Beruházási Rendszer, a ZBR, amely már működik, de előkészületben van a nem paneles technológiával épült otthonok – főleg családi házak – korszerűsítésére szóló pályázat is.
A főépítész kiemelte még, hogy a parlament által elfogadott 32 pontos építőipari válságkezelő csomagból 6 az épületenergetikával foglalkozik. Ennek nyomán létrehoztak egy tárcaközi munkacsoportot is, amelynek Fegyverneky Sándor a vezetője. Leszögezte, hogy a környezettudatos építés érdekében az állami, szakmai és civil szféra összefogására van szükség.

Nézzünk a jövőbe
Winfried Heusler professzor, a jövő homlokzatairól szóló előadásában úgy fogalmazott, hogy az épületek tervezése során négy szempontot – energia-, anyag- és felület-, valamint költséghatékonyság – kiemelten kell kezelni. Az energiahatékonyság fő ismérve, hogy csökkenteni kell a hőveszteséget, és ki kell használni a napenergiát. Ugyanakkor a megrendelő igényét mindig figyelembe kell vennie a kivitelezőnek. Azt, hogy az építkezés során a telepítési vagy az üzemeltetési költségek a fontosabbak, azt a megrendelő dönti el. A professzor hangsúlyozta, kiemelt figyelmet kell fordítani a szellőzéssel járó hőveszteségre. Fontos, hogy ellenőrzött módon történjen a homlokzatok szellőzése, különben jelentős lehet a hőveszteség. Szólt arról, hogy már 20–25 éve foglalkoznak olyan üvegek fejlesztésével, amelyek nyáron védenek a napsugárzástól, télen pedig visszaadják az elnyelt hőt. A változtatható tulajdonságú üvegek fejlesztése során egyelőre még nem tudták megoldani, hogy megfelelő élettartama legyen ezeknek az anyagoknak.
A professzor szerint még öt év mire ezt a problémát kiküszöbölik, és ezek az üvegek piacképesek lesznek.

H. É.

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés
  Thank you for supporting www.joomlaportal.hu
facebook-logotwitter_logorss_logo

Galéria

Megjelent a Bautrend

2010. június-júliusi száma
Májusi címlap

Hírlevél

Iratkozzon fel most hetente megjelenő Bautrend hírlevelünkre!



C 2008-2010 Bautrend.hu