Az acélgyártás területén is a versenyképesség megtartásának egyik legfontosabb feltétele a célirányos beruházási, fejlesztési tevékenység. A technikai-technológiai feltételek javításának legfontosabb eszköze a beruházás és az innováció.

A 2000 óta érezhető igen intenzív növekedési szakasz egyik nagy kihívása a betétanyagok árának drasztikus növekedése. A legnagyobb árnövekedés a vasérc és a kokszolható szén (kohókoksz) területén alakult ki. A kohókoksz problémáját tovább súlyosbítja a kokszolókapacitások szűkössége. A vasérc-ellátási feszültséget bányanyitásokkal és -bővítésekkel oldani lehet, mivel a föld vasérckészletei hosszú időre elegendők. Kritikus technológia az acélgyártás alapját képező nyersvasgyártás, mivel annak előállításához mindkét betétanyagra, a vasércre és a kohókokszra egyaránt szükség van. A helyzetet súlyosbítja az integrált technológia részét képező zsugorítmánygyártás, amely az acélipar legnagyobb légszennyezője. A hagyományosan nagyolvasztókban történő nyersvasgyártás továbbfejlesztésére több megoldás is született (kokszfelhasználás csökkentése C-hordozók befúvatásával, zsugorítmányfelhasználás csökkentése pellet alkalmazásával), de igazi áttörést egyik sem hozott. Ezért olyan megoldások kerültek előtérbe, amelyek esetében nem a nagyolvasztóban és nem koksszal redukálják a vas-oxidokat. Az alternatív vasgyártás két alaptípusa:
A direkt redukciós eljárás, ennek során a vasércből redukálószer alkalmazásával szilárd állapotú, 90–95 százalék vastartalmú terméket állítanak elő, amelyet elsősorban elektroacélművekben alkalmaznak. Legismertebb eljárások a Midrex és a Hyl.
Az olvadékredukciós eljárás, amely során egy megfelelő reaktorban koksz helyett más C-tartalmú redukálószerrel (leginkább szénnel) folyékony nyersvasat állítanak elő az ércből. Legrégebbi ismert megoldás a Corex eljárás, melynek betétanyaga megfelelő minőségű szén és vasérc (itt a környezetet erősen szennyező kokszolásra és érczsugorításra nincs szükség). Ennek továbbfejlesztett változata a Finex eljárás, amelynél a zsugorítmánygyártáshoz hasonlóan ércőrleményt és nem kokszolható szenet alkalmaznak. Mindkét alapeljárás kiinduló anyaga a vasérc. Árnövekedése és a környezetvédelem szigorodása (hulladéklerakási költségek) miatt egyre több olyan új megoldás születik, ahol a betétanyag részben vagy egészben az acélművekben keletkező vastartalmú hulladék (por, iszap, reve stb.). Ezzel kettős célt érnek el: növekszik a vaskihozatal és csökkennek a környezetvédelmi kiadások. Ezek az eljárások még viszonylag újak, megbízhatóságukról még nincs elegendő információ.

Beruházások
Az EU-ban a beruházások fajlagos nagysága 20–30 euró/tonnára tehető a nyersacéltermelésre vonatkoztatva. Az ágazatonkénti K + F-en belül a vas- és fémipari kutatások fajlagos ráfordításai (termelésre vetítve) nagyjából az átlagnak felelnek meg. A három legeredményesebb ország ezen a területen Finnország, Svédország és Ausztria. Az EU-országokban évente mintegy 550-600 millió euró ráfordítással folyik acélipari K + F tevékenység. Az EU körülbelül 200 millió tonna nyersacéltermelését figyelembe véve ez 2,7–3 euró/tonna fajlagos ráfordítást jelent, ami körülbelül 10 százaléka a beruházási ráfordításoknak. A fejlett acéliparral rendelkező országokban (Németország, Svédország) ez az érték meghaladja az 5 euró/tonnát. Az Acél Világszövetség felmérése szerint az acélipari társaságok K + F ráfordításai az éves eladások 0,9–1 százalékára tehetők. Az ipar innovációs képességét jól jellemzi, hogy a ma gyártott termékeknek mindössze 30 százalékát gyártották 10 évvel ezelőtt is.

A hazai gyártás
A magyarországi acélipar az elmúlt hat évben évről évre egyre nagyobb összeget fordított beruházásokra és K + F-re. Eredményességével összhangban, messzemenően 2007 volt a legerősebb év az acélipari beruházások területén, amelyet a következő fő jelzőszámok támasztanak alá:

összes beruházás: 35 451 millió forint,
fajlagos beruházás: 16 464 forint/tonna acél,
fajlagos beruházás: 64,5 euró/tonna.

A fajlagos ráfordítás nagysága a nemzetközi szint kétszerese volt. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a 2007. évi igen kedvező kép elsősorban az ISD Dunaferr Zrt. teljesítményének köszönhető, hiszen mind termelt mennyiségben és értékben meghatározó jelentőséggel bír (Bautrend 2008. október). A hozzáadott érték növelésére való törekvéseiket példázzák többek között a pácolásra, hideghengerlésre, bevonatolásra vonatkozó beruházásaik. A többi acélipari társaság objektív lehetőségeihez mérten a rendelkezésükre álló erőforrásokat főként a berendezések felújítására, karbantartására fordította, amely lehetőséget biztosít a folyamatos működéshez. A K + F tevékenységet illetően közel sem ilyen kedvező a nemzetközi összehasonlítás. Megállapítható, hogy bár a fajlagos acélipari K + F ráfordítás 2007-ben kismértékben nőtt, a nemzetközi színvonalnak csak körülbelül 30 százalékát éri el. A hazai acélipar alapvetően beruházásokkal törekszik versenyképességének megtartására, illetve fokozására. A jóval kisebb befektetést igénylő, de nagyobb kockázatot jelentő (eredményét tekintve bizonytalanabb) és csak hosszabb idő alatt megtérülő K + F tevékenység háttérbe szorult.

Várható acélpiaci kilátások
A kirobbanó gazdasági válság az egész világ acéliparára rányomja bélyegét. Az acélipari társaságok termelőberendezéseket állítanak le vagy korlátozzák működésüket. Az acélfelhasználásban számottevő csökkenés prognosztizálható, mivel a továbbfeldolgozó iparágak is rendeléshiánnyal küzdenek, felvevőképességük csökken. Az ipar, benne az acélipar és a GDP változása között szoros összefüggés tapasztalható. A GDP-csökkenés előrejelzéséből következik, hogy az acélfelhasználás és természetesen a termelés is csökkenő lesz, mivel az egész világban érezhető visszaesés miatt az exportbővítésre nincs lehetőség. A Worldsteel legújabb előrejelzése szerint a világ látszólagos acélfelhasználása 2009-ben 15-20 százalékkal csökken az előző évhez képest. Az acélkereslet várhatóan 2010-ben stabilizálódik. Az Eurofer áprilisi előrejelzése szerint az Európai Unió 27 tagországának látszólagos acélfelhasználása 2009-ben előreláthatólag 28,8 százalékkal csökken az előző évhez képest. A hazai acélfelhasználásban is igen jelentős visszaesés várható. A GDP 6 százalékos csökkenésével számolva minimum 18 százalékos csökkenés valószínűsíthető a hazai acélfelhasználásban. Ez azonban a mai ismereteink szerint akár 25 százalék is lehet. Általános vélemény szerint 2009 a mélypont, 2010 a stagnálás éve lehet és csak 2011–2012-ben várható nagyobb mérvű növekedés.

Marczis Gáborné dr.,
a műszaki tudomány kandidátusa,
a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés igazgatója

Hozzászólások

Név *
Email
Code   

Küldés