A kártérítés magában foglalja a balesettel kapcsolatban elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítését. Vagyoni kárnak tekintjük többek között a bekövetkezett dologi kárt, az elmaradt jövedelmet, a már kifizetett, de meghiúsult programok költségét. A megrongálódott, megsemmisült dolog javíttatására, illetve újbóli beszerzésére fordított összeg viszonylag pontosan meghatározható. Az elmaradt jövedelem is egyszerűen igazolható. Nem ilyen egyszerű az úgynevezett nem vagyoni kár meghatározása. Ha durván le akarnánk egyszerűsíteni, akkor azt mondhatnánk, hogy ez valójában egyfajta fájdalomdíj. Ez részben a balesettel kapcsolatos procedúrák, orvosi kezelések "ellentételezésének" tekinthető. A valóságban általában többről van szó. A baleset következtében megnehezülhet a sérült élete, romolhat életminősége. Itt a kártérítés mértékének meghatározása már összetett mérlegelés alapján történhet.

A dolgozó, mint azt előző cikkünkben ismertettük, a munkáltató írásbeli felhívására terjeszti elő kártérítési igényét, amelyre a munkáltató írásbeli, indokolt választ ad. Érdemes a választ alaposan átgondolni, törekedni a közös megegyezésre. Szükség esetén le kell ülni a károsulttal, és lehetőség szerint meg kell határozni a mindkét fél számára elfogadható megoldást. Ha a kárigényt teljes mértékben megalapozottnak, mértékét elfogadhatónak ítéli, és az okozott kárt megtéríti, nincs további tennivaló. Előfordul, hogy az álláspontok a gondosan előkészített tárgyalások ellenére sem közelednek. Ha a kárigényt a munkáltató csak részben fogadja el, vagy teljes egészében elutasítja, erről indokolt határozatot hoz, amelyben felhívja a dolgozó figyelmét a jogorvoslat lehetőségére. A sérült dolgozó a sérelmezett határozatot megtámadhatja a Munkaügyi Bírósághoz benyújtott keresetével. Ez esetben a kártérítés mértékét a bíróság fogja meghatározni. Mivel a nem vagyoni kár nagyon nehezen határozható meg objektív ismérvek alapján, sok múlik a bíróság mérlegelésén. 

A bírói út helyett ma már rendelkezésre állnak alternatív vitarendezési eljárások. Amikor a felek között a viszony megromlik, és a nyugodt párbeszéd lehetetlenné válik, megoldás lehet pártatlan harmadik személy segítségét igénybe venni. A felkért közvetítő, mediátor nem bíróként jár el. Egyik felet sem képviseli, csupán abban segít, hogy az eredményes párbeszéd fennmaradjon, békés megoldás szülessen. Ennek megfelelően pártatlanul viselkedik, csak a párbeszéd eredményes lefolytatásához szükséges mértékben ad jogi tanácsot. Maga a tárgyalás folyhat a felek együttes jelenlétében. Ez a legeredményesebb tárgyalási technika, hiszen a felek rögtön tudnak reagálni egymás felvetéseire. Ha a megromlott viszony ezt már nem teszi lehetővé, az is megoldás, ha a felek külön-külön konzultálnak a mediátorral. A konzultációról jegyzőkönyv készül, aminek egy példányát kézbesítik a másik félnek, így a kommunikáció lényegében írásban folyik.

Ha a közvetítő bevonásával helyreáll a kommunikáció, és mindkét fél számára elfogadható megoldás születik, a megállapodásról a mediátor jegyzőkönyvet készít. Amennyiben a felek megtartják a megállapodásban foglaltakat, a jogvita véget is ér. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmet, hogy a mediációra vonatkozó magyar szabályozás eredményes megállapodás esetében sem zárja ki, hogy későbbiekben bármelyik fél bírósághoz forduljon. Ez a mediációba vetett bizalmat nagymértékben lerontja. A megállapodás ilyen jellegű felrúgásának egyetlen komoly szankciója, hogy a későbbi per költsége pervesztéstől függetlenül a bírósági eljárást kezdeményező felet terheli. Ez a szabály elsősorban az alacsony eséllyel indított, nagy perértékű ügyek esetében jelent visszatartó erőt.