Olyan folyamat a fenntartható fejlődés, amely kielégíti a jelen igényeit anélkül, hogy csökkentené a jövő generációk lehetőségét saját igényeik kielégítésére. A fenntarthatóság a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi problémák összetett keveréke. Befolyásolja az egyes emberek, közösségek, szervezetek, társaságok, a kormányzat és a nemzetközi testületek döntéseit, tevékenységét.

 

A Nemzetközi Vas- és Acélintézet (mai nevén Acél Világszövetség) 2002-ben az acéliparral együttműködve megalkotta és kidolgozta a fenntartható fejlődés politikáját, vízióját. Tizenegy jelzőszámot dolgozott ki annak megítélésére, hogy az acélipar hogyan járul hozzá a fenntartható fejlődéshez. Ezek a következők: 

A fenntarthatóság mérésére szolgáló jelentés a világ acéliparára vonatkozóan 2004-ben elkészült. Az Acél Világszövetség 2008. évi beszámolójában áttekintette a fenntartható fejlődés mindenre kiterjedő kihívásait és az egyre növekvő acéligény kielégítésének felelősségét.

Az első és legfontosabb a társadalmi fenntarthatóság, a biztonságos munkahelyi környezet megteremtése. Minden munkával összefüggő sérülést, balesetet meg lehet és meg kell előzni. Ide sorolható még a dolgozók képzése és oktatása, a társadalmi egészségbiztosítás és iskoláztatás. Mindezek eredményeként a fenntarthatóságot biztosítja a képzett munkaerő léte és a működés lehetősége. Másodsorban említhető a környezetvédelmi fenntarthatóság. A hatékony és gazdaságos acélgyártás, az acél 100 százalékos újrahasznosíthatósága. A környezetvédelmi fenntarthatóságot biztosítják a természeti erőforrások, az újra feldolgozott acél, a környezetvédelmi törvények és szabályozások. Az acélipar szén-dioxid-kibocsátása az acéltermelés tervezett növekedésével összefüggésben a jövőben szükségszerűen nő. Ezért a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése céljából előnyt élvez az intenzitásra alapozott általános acélipari szemléletváltozás. A harmadik, de nem elhanyagolható tényező a gazdasági fenntarthatóság, amelyre a tőke és az acéltermékek iránti igény a biztosíték. Az acél újrahasznosíthatósága a legértékesebb tulajdonságainak egyike. Mennyiségének növekedéséről a fókusz áthelyeződik a termék életciklusán keresztül oda, hogy az acél hozzájárul a kihasználás javításához.

A fenntartható fejlődés egyre nagyobb hangsúlyt kap az EU gazdasági és politikai stratégiájában. Az acélipar nagy energiafelhasználó ágazat, ezért erősen érintett az alapelvek gyakorlati meg valósításban. A fenntarthatóság és a fejlődés egyidejű biztosítása esetenként egymásnak ellentmondó követelmények teljesítését teszi szükségessé, amely eltérő módon befolyásolhatja az egyes régiók acéliparának versenyképességét. Az Európai Unió (EU) acélipara élenjáró a környezetvédelmi fejlesztésekben. Az egyre szigorodó követelmények további költséges fejlesztésekre kényszerítik az acélipari társaságokat. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a 2005-ben bevezetett emissziókereskedelem. Ennek többletköltségeit az első kereskedelmi fordulóban ugyan elkerülték a társaságok, de a 2008-ban induló második fordulóban erre már nem volt lehetőségük. A fenntartható fejlődésnek számos feltétele van. Az EU viszonylatában azonban érdemes különös figyelmet szentelni a nyersanyag-erőforrások, az acélipari alapanyagok elérhetőségének és áralakulásának, valamint a környezetvédelmi fejlesztéseknek. 

Az acélhulladék nagyon speciális betétanyagnak tekinthető. A vasérctől és a kokszolható széntől eltérően nem természeti kincs, hanem a korábbi acéltermelésből származik. Ennek szükségszerű következménye, hogy mennyisége a korábbi acéltermelés nagyságától függ. Az acélművekben a gyártás során képződő hulladékot, valamint a továbbfelhasználás során keletkező hulladékot rövid időn belül újrahasznosítják. Ezek mennyisége azonban nem elég az acélipar igényeinek kielégítésére. Az elektroacél-gyártás térnyerésének eredményeképpen ma már a felhasznált hulladéknak több mint a fele régi hulladék. Sok a bizonytalanság a különböző területeken keletkező acélhulladékok begyűjthetőségében és alkalmazhatóságában. Mivel az acélfelhasználás növekedési sebessége az utóbbi 10 évben jóval magasabb, mint az azt megelőző 30 évben, az évente keletkező acélhulladék mennyisége sokkal lassabban növekszik, mint a felhasználás. Ezért rövid időn belül a hulladékigény magasabb lesz, mint az adott évben keletkező hulladék. Mivel korábban nem minden hulladékot használtak fel, ezért pusztán mennyiségileg nem kell hulladékhiánytól tartani. Az viszont nyilvánvaló, hogy először mindig a legjobban eladható (legjobb minőségű, adagolható) acélhulladékot gyűjtik be, tehát a felhasználatlanul maradó hulladék minősége gyengébb. Ezek következtében az acélhulladék ára 2008 közepéig drasztikusan nőtt, a pillanatnyi kereslet-kínálatnak megfelelően változik. Az acélfelhasználás dinamikus növekedése az acél késztermékek árát is jelentősen növelte. Így az acélipari társaságok ellensúlyozni tudták a betétanyagok árnövekedését. Jó összehasonlítási lehetőséget kínál az elmúlt években a betétanyagok és a betonacél késztermékek árának alakulása. 

 

a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés igazgatója