| Tájrehabilitáció |
 |
 |
 |
| 2009. május | ||||
| 2009. május 08. péntek, 17:35 | ||||
1. oldal / 2
Nem elég eltakarítani magunk után, törekednünk is kell az eredeti állapot helyreállítására is. A tájrehabilitáció feladata a károsodott, esetleg elpusztult ökoszisztémák visszaállítása aktív és célzott emberi beavatkozással. A tájrehabilitáció tulajdonképpen a biológiai és mérnöki tudományok "metszete".
Az emberi tevékenységek közvetlenül vagy közvetve általában a környezet rombolásával, károsításával jár, mindez negatívan hat a biodiverzitásra. Ezeket a folyamatokat a természetes (vagy kultúr-) környezet egy bizonyos mértéken túl már nyilvánvalóan nem képes elviselni. A tájrehabilitáció (vagy rekultiváció) révén felgyorsítható a különféle természetes vagy mesterséges élőhelyek „gyógyulása” abból a célból, hogy minél előbb visszanyerjék eredeti (vagy ahhoz közeli) állapotukat. A szükséges rehabilitáció mértéke különböző lehet, de az mindig a zavaró hatás(ok) mértékétől függ. Szigorúan véve igen nehéz – és nagyon gyakran lehetetlen – valamely ökoszisztéma eredeti, "érintetlen" állapotát visszaállítani. Ez legtöbbször nem is követelmény, mivel az igények és a lehetőségek sokfélék vagy az eredeti helyzetet egyszerűen lehetetlen mesterségesen reprodukálni. Észak-Amerikában például inkább az „érintetlen” állapotok visszaállítására fokuszálnak, szemben Európával, ahol a kiterjedt kultúrtájak miatt ilyenekből eleve sokkal kevesebb maradt meg. A fejlődő országokra általában nagyobb fajgazdagság jellemző, és egyes helyeken bizonyos ökoszisztémák és az emberi tevékenységek között egyensúly alakult ki. Ami azzal magyarázható, hogy az erőforrások kivonása az ökoszisztémából hagyományos, "fenntartható" módon történik. Más fejlődő országokban viszont a nagy demográfiai nyomás miatt egyelőre az elemi emberi túlélés a cél. A tájrehabilitáció nemcsak az emberi beavatkozás megszüntetésére alkalmas. Akár elemi csapások, mint például tűzvész, árvíz, vulkánkitörés után is alkalmazható.
Helyreállított ökoszisztéma Az ökoszisztémát akkor tekintünk helyreállítottnak, ha az külső beavatkozás nélkül önfenntartóvá válik, és képes az ön álló, független fejlődésre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a későbbiekben az ökoszisztémát teljesen "magára szabad hagyni": esetenként biztosítani kell bizonyos mértékű mesterséges védelmét, például egyes emberi tevékenységekkel, esetleg invazív* fajokkal szemben. A helyreállított ökoszisztéma alatt nemcsak a meghatározó őshonos fajok összességét értjük, hanem annak a területnek az élettelen alkotóit is. Ezek együttese képes a fenntartható fejlődés biztosítására. A helyreállított ökoszisztéma bizonyos mértékig ellenáll a kívülről érkező természetes hatásoknak, rugalmasan viselkedik az ismétlődő környezeti hatásokkal szemben, és szervesen beleilleszkedik a szomszédos ökoszisztémák alkotta ökológiai mátrixba. Referencia ökoszisztémák A rehabilitáció során a kívánt környezeti állapot kialakításához és a fejlődés nyomon követéséhez referencia ökoszisztémákat használnak. (Jelen írásunkban ökoszisztéma alatt adott terület egymással kölcsönhatásban levő élő és élettelen alkotóit értjük.) Ez a legegyszerűbb esetben létező, többé-kevésbé érintetlen, vagy különféle leírások alapján rekonstruált ökoszisztéma, esetleg a kettő kombinációja. A helyreállításhoz felhasználhatók a károsodás előtti leírások, történelmi feljegyzések, fotók, esetleg múzeumi gyűjtemények vagy régészeti leletek. Ha csak adott referenciát használunk, akkor a véletlenszerű hatások egyedi kombinációját mutathatja. Ezért több lehetséges irányba is fejlődhet a megújítani kívánt ökoszisztéma, amelynek bármely állapota elfogadható, ameddig az összehasonlítható a referenciával. Épp ezért célszerű úgy összeállítani a referenciát, hogy abban több ökoszisztémát is figyelembe vegyünk. Magától értetődő, hogy egy referencia ökoszisztéma annál értékesebb, minél több az arról begyűjtött ismeret. De így is felmerülhet két kérdés: az egyik, hogy a referenciánk egy fejlettebb állapotot mutathat a megújítandó ökoszisztémák károsodás előtti állapotához képest. Ebben az esetben annak egy korábbi fejlődési állapotát kell alapul venni, például becsléssel. A másik gond, ha „érintetlen” ökoszisztémát akarunk visszaállítani, hogy a szóba jöhető referenciák mindegyike általában bizonyos mértékű emberi behatást mutat. Ezeket a rehabilitáció során kell kiküszöbölni. Nem őshonos fajok Valamely területen az számít őshonos állat- vagy növényfajnak, amelyet nem az ember hurcolt be. A klímaváltozás hatására megjelenő fajokat általában őshonosnak tekintjük. Behurcolt fajok egyaránt lehetnek háziasított vagy vadon élők. Egy terület ökológiai rehabilitációja során kívánatos a nem őshonos fajok számának csökkentése vagy azok teljes eltávolítása. Azonban a kultúrtájak rehabilitációja során elfogadott a háziasított fajok jelenléte. A behurcolt fajok egy része betölthet olyan ökológiai fülkéket, amelyeket korábban az azóta megritkult vagy kipusztult őshonos fajok foglaltak el, így ezek eltávolítása meggondolandó. Hasonló a helyzet az évszázadokkal ezelőtt behurcolt és beilleszkedett fajokkal. Viszont szigorúan kell bánni az invazív fajokkal, amelyek gyors terjedésük során egész ökoszisztémák összeomlását, és őshonos fajok kihalását okozhatják. Ezeket nem elég eltávolítani, a visszatelepülésük esélyét is minimalizálni kell, ami gyakran hatósági intézkedéseket is jelent. Megfigyelés és ellenőrzés Egy helyesen eltervezett és végrehajtott rehabilitációs projekt visszatükrözi a referencia ökoszisztéma fontosabb vonásait. A célok elérése a megvalósulási követelmények kiértékelésével ellenőrizhető, ez a referencia vizsgálatán alapszik. Az elemzés három módon történhet: a megújított és referencia ökoszisztémák közvetlen összehasonlításával, a megújított ökoszisztéma főbb jellemzőinek vizsgálatával, valamint a fejlődési pályája vizsgálatával. Az első módszer a mérhető és nem mérhető paraméterek összehasonlításán alapul. Ennél az eljárásnál az a fő kérdés, hogy hány paramétert veszünk figyelembe, illetve mennyire kell azoknak egymáshoz közelíteniük. Ebben az esetben célszerű olyan, egymással összefüggő jellegek sorozatát kiválasztani, amelyek együttesen teljesen leírják a rehabilitált ökoszisztémát. A főbb jellemzők vizsgálata során különféle megfigyelésekből származó, nagyrészt mennyiségi adatokat használnak, ez alapján határozzák meg, hogy milyen mértékben teljesült a cél. A megújított ökoszisztémák esetében a fejlődési pálya vizsgálata ígéretes, ám még fejlesztés alatt álló módszer. Nagy mennyiségű, periodikusan gyűjtött adatmennyiség elemzésén alapul, így irányvonalak jelzésére is alkalmas lenne. DR. BERECZ TIBOR AJÁNLOTT ÉS FALHASZNÁLT IRODALOM Society for Ecological Restoration International (http://www.ser.org) *Azon tájidegen faj, amely agresszíven és nagy tömegben terjed, tűrőképessége, szaporodó- és terjedőképessége révén elfoglalja a természetes vagy az ember által létrehozott élőhelyeket, módosítja és veszélyezteti azok terméshozamát, stabilitását, fennmaradását, és ezáltal ökológiai, gazdasági és/vagy egészségi károkat okoz. |
Szeptember-októberi lap
