| London jelenti… |
|
|
|
| 2009. május | ||||
| 2009. május 10. vasárnap, 07:16 | ||||
1. oldal / 2
Egy, a mai Angliára jellemző hír a rádióban: hét másodpercenként valaki elveszíti az otthonát. Mindez a jelzáloghitelesek körében – a helyzet pedig egyre csak romlik.
Az elmúlt év azonos időszakához képest 54 százalékkal nőtt a bank által lefoglalt lakások száma, ez szám szerint 40 ezret jelent. Hozzáértők véleménye, hogy ez még mindig nem olyan rossz arány, mint amilyenre a gazdasági válság miatt számítottak. Szakértők 75 ezerre becsülik a lefoglalással veszélyeztetett lakások számát. A Jelzáloghitelezők Tanácsa szerint a hitelintézetek mindent elkövetnek, hogy a lefoglalás csak az utolsó utáni megoldás legyen. A lefoglalás mellett gyakran az is előfordul, hogy az eladósodott személy maga adja át a kulcsot a banknak. Michael Coogan, a tanács igazgatója elmondta, igyekeznek az adósok figyelmét felhívni arra, hogy az ő érdeküket az szolgálja leginkább, ha minél előbb felveszik a kapcsolatot a hitelt nyújtó intézettel, és megpróbálnak közösen megoldást találni a problémára. Hisz annak ellenére, hogy a tulajdonos átadja a kulcsot és elhagyja az ingatlant, a hitel továbbra is az ő felelőssége marad. Késedelmes fizetés A válság előrehaladtával az esedékes havi részletekkel való késlekedés is egyre jellemzőbb az adósok körében. 2008 végére mintegy 182 600 hitel volt késedelemben, összesen 2,5 százalékkal, vagy annál többel. Ez az összes fennálló hiteltartozás 1,57 százalékát jelenti. 2007 azonos időszakában ez a szám 1,08, amíg 2008 szeptemberében 1,29 volt. Kormánysegítség A kormány a válság kezdete óta próbál segíteni a rászorulókon. A jelzáloghitelek kamatát legutóbb 1 százalékra vágták vissza. Természetesen ez csak azokon segít, akik változó kamatperiódusú hitelt választottak, így az aktuális időszak végét követően már a kedvezményesebb havi törlesztéssel fizethetnek. Hozzáértők azt remélik, ezzel fellendülhet az ingatlanpiac. Hiábavaló azonban a kamatcsökkentés, ha a bankok gyakorlatilag teljes egészében befagyasztották a hitelezést. Ez pedig nemcsak a nagy összegű jelzáloghitelekre igaz, hanem a kisebb személyi kölcsönökre is. Bíróság előtt az ügy A nemrégiben közzétett adatok szerint az elmúlt három hónapban csökkent azon esetek száma, amikor a hitelintézet ténylegesen a bírósághoz fordult a jelzáloggal terhelt ingatlan lefoglalása érdekében. Ez annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban rugalmasabbá váltak a kölcsönt nyújtók: több időt és lehetőséget adnak azoknak, akik munkájuk elvesztése miatt nem képesek törlesztőrészleteiket időben fizetni. A grafikonon jól látható, hogy a piros vonal, amely az igény benyújtását jelenti, messze magasabban áll, mint a kék, amely a ténylegesen lefoglalt ingatlanok számát jelöli. Mentsd meg – add ki! Az ingatlan bérbeadása az egyik olyan megoldás, amelyet hitelük kiváltására egyre gyakrabban választanak az eladósodottak. Korábban az volt a jellemző, hogy sokan vásároltak lakást, házat kiadásra – a válság előrehaladtával azonban valamiféle rejtélyes módon ők nagyobb bajba kerültek, a lefoglalt ingatlanok nagy részét ezek teszik ki. (Az összes jelzáloghitel 10 százaléka kiadásra vásárolt ingatlant terhel.) Ezzel szemben az eladósodott tulajdonosok, akik eddig saját maguk használták az ingatlant, inkább kiadják azt, minthogy a bank kezébe kerüljön. Ha hasznot nem is hoz, de legalább a havi törlesztést fedezi. Itt van tehát a titok nyitja: mindazok, akik ebben az időszakban is hasznot akarnak húzni azokból az emberekből, akik bérlésre kényszerülnek, akkora összeget kérnek az ingatlanért, amelyet kevesen hajlandóak megfizetni. Ők úgy érzik, a piac beszűkült. Amíg ingatlanuk kiadásával sikerrel járnak azok a tulajdonosok, akik – az otthonukat mentve – csak a legszükségesebb ellenértéket kérik a bérlőtől. TÓDORI ORSOLYA, London |








