Termálvíz-fûtés Kisteleken PDF Nyomtatás E-mail
Ajánlom a GururaFacebookTwitterGoogle könyvjelzőStartlap kedvenchezAjánlás a linkter.hu-raBlogtér ajánlás
Energia
2008. november 21. péntek, 19:09

Több tíz millió forintos megtakarítást jelent évente a Csongrád megyei Kisteleken, hogy geotermikus energiát használnak fûtésre. A zárt rendszerben kitermelt és visszasajtolt termálvíz nem szennyezi a környezetet és a környezet sem a vizet.


A geotermális rendszer használata az önkormányzati intézmények fûtésére jelentõs megtakarítást jelent. Ha gázzal fûtenek, 50-60 millió forintba kerül évente, a földhõt használva azonban ennek csak a harminc százaléka. Emellett a kevesebb a kibocsátott káros anyag is, mint a hagyományos fûtés esetében. Az elsõ termelõi kutat 2002-ben fúrták, ami egy kis fürdõt táplált. Akkor igazolódott be, hogy mennyi energia van a település alatt. Pályázni kezdtek, és idén már a második tél következik, amikor az önkormányzati intézményekben a korszerû technológiát használják. A településen így fûtik az idõsek otthonát, az iskolákat, az orvosi intézményeket, a sportcsarnokot, a fürdõt, a szállodát, több mint tíz intézményt. A lakossági felhasználáshoz egységes fûtési rendszert kellene kialakítani, ehhez azonban kormányzati támogatás volna szükséges - közölte Nagy Sándor polgármester.

A beruházás csaknem 500 millió forintba került. Ebbõl a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatán 300 millió forintot nyertek, amelybõl a teljes geotermikus rendszer kiépült a visszasajtoló egységgel együtt. Mintegy 71 millió forint saját erõt banki hitelbõl fedeztek, ami három éven belül megtérül. A jövõben egy turisztikai központot terveznek a település mellé. A négyszáz hektáros terültre egy izraeli tervezõcsoport kanadai, olasz, amerikai cégek részvételével korszerû koncepciót készített, amelyet most dob piacra az önkormányzat - jelentette ki a város elsõ embere.

A Pannergy partnere, az Aquaplus Kft. ügyvezetõje György Zoltán a rendszerrõl elmondta: a 85 fokos víz 2095 méter mélyrõl érkezik a rendszerbe, percenként 1550 liter. A vizet a földbõl kikerülve tisztítják és gáztalanítják, így kerül a rendszerbe, és végül így sajtolják vissza a felsõ rétegekbe. A visszasajtoló 2,5 kilométerre van a településtõl. A fûtött intézményekben teljesen tetszõleges hõmérsékletet választhatnak a fogyasztók, általában 22 fokot igényelnek.

A Pannergy Nyrt. üzletfejlesztési igazgatója korábban azt mondta, hogy a 640 ezer távhõvel fûtött lakás energiaigényének felét fedezhetné a geotermikus energia Magyarországon. Horuczi György szerint a geotermikus energia használata a szén-dioxid-kibocsátás jelentõs csökkenésével jár. A zárt rendszerben kitermelt és visszasajtolt termálvíz nem szennyezi a környezetet és a környezet sem a vizet.

A Pannergy Nyrt. magyar és izlandi geológusok bevonásával átfogó geológiai felmérést végzett, hogy meghatározza azokat a területeket, ahol érdemes további komplex geofizikai méréseket végezni. A cégnek 29 magyarországi önkormányzattal van megállapodása a geotermikus energia közös hasznosításra, hamarosan azonban több határon túli nagyobb várossal is elõszerzõdést köt.

 

 

greenfo/MTI

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés
  JP-Bookmark
facebook-logotwitter_logorss_logo

Szeptember-októberi lap

aktualis

Galéria

Hírlevél

Iratkozzon fel most hetente megjelenő Bautrend hírlevelünkre!



C 2008-2010 Bautrend.hu