Hiába lenne fontos egy szakma "kézzelfogható" múltjának megismerése, mégis, rendszerint még az érintettek egy része sem kezeli helyükön az ipari múzeumokat. Részben talán azért, mert e gyűjtemények értéke inkább eszmei, mint pénzben megfogalmazható. Nincs ez másként a veszprémi Magyar Építőipari Múzeum esetében sem, amit – mint sok hasonlót – néhány elhivatott ember áldozatos munkája varázsol vonzó célponttá az érdeklődő turisták, diákok, szakmai érdeklődők számára.

A múzeumban meg tekinthető gép gyűjtemény és kályhás mesterház mellett Tegularium néven 2006-ban került végleges helyére a téglakiállítás. Európa-szerte 18 jelentősebb téglagyártás-történeti múzeum található – mondta el lapunknak Lovassy Klára, a múzeum igazgatója. – A legtöbb közülük német nyelvterületen és a Benelux államokban működik. Ezek a múzeumok általában egykori téglagyárak, amelyek az adott országra jellemző gyártástechnológiát, a technikai eszközök fejlődését, a munkások életmódját mutatják be. Van olyan gyár, ahol még készítenek is téglát; a műemlékvédelem számára nélkülözhetetlen, kézi vetésű és különleges formájúakat. A veszprémi gyűjteményhez leginkább a bécsi Téglamúzeum hasonlít; jelentős számú bélyeges téglával rendelkezik a Monarchia területéről. A két intézmény a bécsi Collegium Hungaricumban is rendezett már néhány éve közös kiállítást. A múzeumban a téglagyártás régi eszközei, bélyeges téglák, tetőcserepek láthatók a római kortól napjainkig, valamint az egykori kőszegi téglagyár makettje a Hoffmann-féle körkemencével. 

Lovassy Klára történelmünk alapköveiként kezeli ezeket a téglákat, és valóban, valahol szó szerint is azok. Rengeteg információt hordoznak; eredetükről, készítőjükről, minőségükről, de a beépítés helyéből is lehet következtetni egy adott épület korára, környezete gazdasági, kulturális életének történetére. Kinek-kinek mást jelent históriájuk, de "téglatörténelemből" annyit érdemes mindenkinek tudnia, hogy a 20. század végéig készítettek kis mennyiségben téglát a rómaiaktól megörökölt, kezdetleges technológiával (Erdélyben még ma is látható ilyen). Ugyanakkor a barokk kor nagy építkezései már megkövetelték a nagy mennyiségű, ipari módszerekkel előállítható téglagyártást. A 19. század közepén megjelentek az agyagbányászat gépi eszközei, a présgépek, a Hoffmann-féle körkemence – és ettől kezdve a technika legkorszerűbb vívmányai a téglagyártásnál is folyamatosan nyomon követhetőek. 

A Tegularium látogatóinak száma megközelíti az évi ötezret, kedvelt helye általános és középiskolai csoportoknak, sőt gyakran jönnek ide egyetemisták, természetesen főként építészhallgatók – külföldről is. A múzeum munkatársainak közreműködésével készülnek itt TDK pályázatok, diplomamunkák, sőt PhD tanulmányok is. Talán ezek a tények is közrejátszanak abban, hogy Lovassy Klára úgy véli, a kiállítás megtekintését jó lenne beépíteni az általános oktatásba, de a szakoktatásba is. A múzeumban őrzött műszaki értékek pótolhatatlan háttérbázist jelenthetnek az elkövetkező évek műemlékvédelme és a hagyományos építőipari mesterségek képzése területén. A Tegularium működtetői mindent meg is tesznek azért, hogy az "üzenet" a lehető legszélesebb körhöz eljusson.