Megújul a kőszegi vár PDF Nyomtatás E-mail
Ajánlom a GururaFacebookTwitterGoogle könyvjelzőStartlap kedvenchezAjánlás a linkter.hu-raBlogtér ajánlás
2009. március
2009. április 17. péntek, 12:14
Kőszeg város legismertebb műemléke, a középkori eredetű lovagvár jelentős részét – uniós forrásoknak köszönhetően – a jövő év végére felújíthatják, így az épületegyüttes funkcionálisan is megújul.


Huber László, Kőszeg város polgármestere lapunknak elmondta, a beruházásnak köszönhetően a műemléki épületegyüttes egyes épületrészei jól kihasználhatók közművelődési és turisztikai szempontból. A várban lévő kiállítások is teljesen megújulhatnak, és immáron a 21. század igényeinek megfelelően mutatják be Kőszeg és a vár történetét. Reményeik szerint a megújulás után akár megháromszorozódhat a városba és a várba látogatók száma.

Belső terek
A várat fenntartó önkormányzat terve szerint látogatóbarát kiállítási tereket és interaktív kiállításokat alakítanak ki, ahol a modern technológia segítségével teszik érdekesebbé a látnivalókat. Az egykori várépület nagy termeit a rendezvényturizmus céljaira kívánják átalakítani. A felújítási projekt második üteme tartalmazza az 1982 óta működő Kőszegi Várszínház szabadtéri előadásainak helyet adó tér megújítását, ebbe beletartozik a hatszáz főt befogadó szabadtéri színpad és nézőtér teljes felújítása, illetve a várjátszótér helyén egy új, kétezer főt befogadó szabadtéri színpad és nézőtér megépítése. A két színpad használatával lehetővé válna, hogy amíg az egyik helyen folynak az előadások, addig a másikon lehetne próbálni, vagy más előadásokat tartani. A fejlesztés révén az épület előadótermeit is korszerűsítenék, amelyek a megosztható lovagteremmel és a várban korábban kialakított kis klubhelyiségekkel alkalmasak lesznek nagyobb, legfeljebb nyolcszáz főt befogadó konferenciák megrendezésére. Reprezentatív rendezvényeknek pedig a felújításra szánt lovagterem adhatna otthont, ennek meghagynák hagyományosan elegáns kialakítását. A többi magyarországi várhoz hasonlóan Kőszegen is szeretnének hagyományőrző, a korabeli életmódot bemutató rendezvényeket szervezni, ehhez a vár pincéjének konyhaszerű átalakítására is sor kerülne. 

Műszaki megoldások
A vár épületéből máig hiányoznak a látogatók kényelmét szolgáló egységek, mint a lift, ruhatár, kávézó, ajándékbolt. Nem történt meg az épület akadálymentesítése sem, így az emeleti részbe a kerekes székesek és az idősek is nehezen jutnak fel. A mostani tervekben az önkormányzat el akarja választani a közművelődési célú helyiségeket és irodaterületeket a turisták által látogatott termektől. A vár korszerűsítése azért is fontos, mert legutóbb 1963-ban újították fel, és az épületet üzemeltető berendezések, különösen a gépészeti, elektromos rendszerek mára elavultak, ráadásul energiapazarlók is. Éppen ezért a tervekben szerepel a korszerű világítási rendszerek felszerelése, a fűtésrendszer teljes körű felújítása. A mosdóhelyiségek átalakítása kapcsán pedig fontos szempont a víztakarékosság. A várban a fenntartók olyan belső átépítési munkákat kívánnak megvalósítani, amelyek növelik a kiállítási teret, illetve egyszerűsítik a közlekedést, és kívülről biztosítják a lovagterem és az étterem, kávézó kiszolgálását. Jelenleg a belépőjegyeket a vár felső szintjén árusítják, ahol nem működik még ruhatár sem. A látogatók számára szeretnének játszóházat és kávézót kialakítani, hogy minél több szolgáltatást kínálhassanak.

O. B.

KŐSZEG
Kőszeg környéke már ősidők óta lakott terület volt. A településről a római korban készültek feljegyzések, és arról is tudomásunk van, hogy a népvándorlás korában is az ott élőket erőd védte a támadásoktól. A magyar király az ország védelme érdekében indított várépítkezéseinek köszönhetően felépült Kőszeg korszerű lovagvára, amely Kőszegi Henrik bán nevéhez fűződik. A vár az évszázadok során többször cserélt gazdát. A török terjeszkedése idején már Habsburg kézben volt, várkapitánynak pedig a horvát származású Jurisich Miklóst nevezték ki. Az ő feladata volt 1532-ben, hogy feltartóztassa a hatalmas szultáni sereget, amely Bécs ellen indult. A magyarok 25 napig tartották a várat, ez szerezte meg Kőszegnek a hírnevet.

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés
  JP-Bookmark
facebook-logotwitter_logorss_logo

Szeptember-októberi lap

aktualis

Galéria

Hírlevél

Iratkozzon fel most hetente megjelenő Bautrend hírlevelünkre!



C 2008-2010 Bautrend.hu