A csatornákba kerülő nagy mennyiségű lakossági szennyvizet szennyezettsége mértéke szerint két csoportba sorolhatjuk. Az egyik csoportba a kevéssé szennyezett, a tisztálkodásból (fürdés, zuhanyozás, kézmosás) és a mosásból származó vizeket értjük. Ezeket szürkevíznek nevezzük. A másik csoportba a vécéből származó víz tartozik, amely – mivel fekáliát és vizeletet tartalmaz – különféle kórokozókkal erősen szennyezett: ezért feketevíznek nevezzük. A megkülönböztetés azért indokolt, mert a szürkevíz bizonyos célokra még felhasználható – ellentétben a feketevízzel. A mosogatóból származó vizet általában feketevíznek tekintik annak zsír-, olaj- és ételmaradék-tartalma miatt.

Magyarországon az egy főre jutó napi lakossági vízfelhasználás körülbelül 150 liter, ennek mintegy feléből keletkezik szürkevíz, és jó esetben a vízigények körülbelül egyharmada váltható ki a szürkevíz felhasználásával. A szürkevíz hasznosításával tehát csökkentjük az ivóvíz-igények kielégítéséből, valamint a szennyvíztisztításból származó környezetterhelést. A szürkevíz felhasználása több okból is nagyobb körültekintést igényel, mint például az esővízé: ennek főbb vonatkozásai, hogy el kell kerülni a járványveszély lehetőségét, a kellemetlen szagok keletkezését és terjedését, a természetes vizek szennyezését, a talaj és a növényzet degradációját, valamint a káros rovarok, rágcsálók elszaporodását. Ezért a szürkevizet kezelés nélkül (egyszerű szűréssel, de annak hosszabb idejű tárolása nélkül) felszín alatti szivárogtatásos öntözésre, bizonyos kezeléssel pedig hagyományos öntözésre, vécéöblítésre, esetleg mosásra szabad felhasználni. 

Minőségét mikrobiológiai, kémiai és fizikai jellemzők határozzák meg, azok mértéke pedig nagyban befolyásolja a szürkevíz későbbi felhasználását, illetve kezelését. Az egyes jellemzők mennyiségének, koncentrációjának átlagos értéke egy bizonyos szóráson túl függ a vizet felhasználók életkorától, életmódjától és egészségi állapotától. A szürkevíz mikrobiológiai minőségét elsősorban bizonyos, a székletben is megtalálható, fertőzésveszélyt jelentő baktériumok mennyisége határozza meg. Ezek mértéke általában alacsony; kivéve, ha például széklettel szennyezett pelenkák vagy más ruhadarabok mosásából származik. A szürkevízben található vegyi anyagok elsősorban a különféle oldott tisztító-, tisztálkodó- és kozmetikai szerekből származnak (mint például mosószer, öblítő, sampon, szappan, hajfesték stb.). Közülük nagyobb arányban a foszfor, a nitrogén, valamint a nátrium-, kalcium-, kálium- és magnéziumsók, továbbá a klór okozhatnak problémát – elsősorban akkor, ha a szürkevizet locsolásra használjuk, mivel megváltoztathatják a talaj vegyi viszonyait. A foszfor és nitrogén fontos növényi tápanyag, azonban túlzott mértékben már káros, a természetes vizekbe kerülve pedig felboríthatja azok ökoszisztémáit. Hasonló a helyzet a különféle sókkal is. A klórtartalmú háztartási fertőtlenítőszerek nagyobb mennyiségben a talajba kerülve tönkretehetik annak mikroflóráját azzal, hogy ott minden (még jótékony hatású) mikroorganizmust elpusztítanak. Ennek megfelelően szintén nem célszerű locsolásra felhasználni olyan szürkevizet, amely veszélyes anyagokkal (festékkel, olajjal stb.) szennyezett ruhadarabok kimosásából származik. A szürkevízben levő szilárd anyagok (hajszálak, kisebb-nagyobb szilárd részecskék) dugulást okozhatnak a rendszerben, így szűrésük indokolt.

Kezeletlen szürkevíz alatt a legfeljebb mechanikusan szűrt szürkevizet értjük. Ezt legfeljebb a talaj felszíne alatti szivárogtatásos locsolásra szabad felhasználni annak egy napnál nem további tárolása nélkül. Ennek oka, hogy hagyományos locsolás esetén a vízben levő esetleges kórokozók a vízcseppekről vagy a nyersen fogyasztott növényekről a szervezetbe jutva, illetve a tárolótartályban elszaporodva megbetegedéseket okozhatnak. A szürkevizet ily módon felhasználó szivárogtatásos locsolórendszer főbb elemei: egy kézzel működtetett szelep, amellyel a keletkező szürkevizet a locsolórendszerbe vagy a csatornahálózatba irányíthatjuk; egy durva szűrő, amely a vízben levő nagyobb szilárd részecskéket megszűri, hogy azok a rendszerben ne okozhassanak dugulást; a kerti alagcsövezés; egy ideiglenes tárolóedény, amely a szürkevizet felfogja, amíg az el nem folyik a rendszerben; valamint egy túlfolyásgátló. A keletkezett szürkevíz eljuthat a növényekhez "magától” (vagyis a gravitáció segítségével), valamint egy szivattyú által is. Bizonyos felhasználásokhoz a szürkevizet hosszabb-rövidebb ideig tárolni kell, mint például vécéöblítéshez, esetleg mosáshoz. Ilyen esetekben a szűrésen túl fertőtleníteni is kell, de ezek után az már felhasználható hagyományos kerti locsoláshoz is. Az ezt megvalósító rendszer a tárolótartállyal, az elosztóvezetékekkel, szerelvényekkel, valamint a fertőtlenítő berendezéssel több mint a kezeletlen szürkevizet felhasználó rendszer.

A szürkevíz fertőtlenítése történhet klór-, illetve jódtartalmú fertőtlenítőszerekkel, ultraibolya fénnyel vagy ózonnal. Lakossági felhasználók számára inkább az előbbiek érhetők el, amíg közületek megengedhetik maguknak az utóbbiakat is. A klórtartalmú fertőtlenítőszerek olcsók, könnyen beszerezhetők, viszont a klór a növények és a talaj mikroorganizmusai számára mérgező, továbbá a szerves anyagokkal könnyen reakcióba lép, ez csökkenti a fertőtlenítésre jutó mennyiséget. A jódtartalmú fertőtlenítőszerek sokkal drágábbak, viszont a jód kevesebb szerves anyaggal reagál – de a talajba kerülve szintén "fertőtlenítik" azt. A szürkevíz fertőtlenítésére megfelelnek az uszodákban használt fertőtlenítőszerek. Ezek por vagy tabletta formájában adagolhatók, viszont az uszodavízhez képest nagyobb mennyiségben, mivel a szürkevíz annál szennyezettebb: ezért mintegy 15 mg/l klórtartalommal kell számolni. 

Az ultraibolya fénnyel, illetve ózonnal történő fertőtlenítés (a szükséges berendezések miatt) nagyobb beruházást, így alkalmazása nagy mennyiségű szürkevíz kezelése esetén éri meg. Használata viszont kevesebb emberi beavatkozást tesz szükségessé és a szürkevíz kémiai viszonyait sem változtatja meg, ezért kevésbé kell félni attól, hogy a locsolás tönkreteszi a talajt és a növényeket.

Ha a szürkevizet nagyobb mennyiségben locsolásra is használják, akkor – azon túl, hogy veszélyes anyagokat tartalmazó szürkevizet nem javasolt a kertbe engedni – célszerű biológiai úton lebomló háztartási mosó-, tisztító- és kozmetikai szereket használni, amelyek kevés, a növényekre káros anyagokat tartalmaznak. Ezenfelül még célszerű rendszeresen figyelni a növényeket, valamint – hosszabb eső nélküli időszak esetén – ivóvízzel is megöntözni azokat. Nem szabad használni a locsolórendszert nagy esők alatt, nehogy az a szürkevizet kimossa a kertből. A kert alagcsövezése a felszíntől legkevesebb 10 cm-re legyen. Értelemszerűen hosszabb időn keresztül nem ajánlott a szürkevizet a locsolórendszerbe engedni, nehogy az a kert túllocsolásához vezessen. A locsolásra fordítható víz mennyisége – a kert méretén túl függ a csapadékmennyiségtől, valamint a talaj vízelnyelő képességétől. A fentiek miatt inkább pázsit és/vagy dísznövények, mint emberi fogyasztásra szánt haszonnövények locsolására célszerű használni. Tilos locsolni szürkevízzel ivóvíznyerő helyek közelében, valamint olyan területeken, ahol rendszeresen gyengébb immunrendszerű emberek (gyerekek, idősek, betegek) tartózkodnak: vagyis óvodák, idősotthonok, kórházak szűkebb környezetében. 

AJÁNLOTT ÉS FELHASZNÁLT IRODALOM

NSW Guidelines for Greywater Reuse in Sewered, Single Household Residential Premises (http://www.dwe.nsw.gov.au)

Greywater, Disinfecting Greywater; (http://www.reuk.co.uk)