A kormány már a beruházások előkészítésére fokuszáló gyorsító csomag elfogadásakor egyértelművé tette: ez az első, de nem az egyetlen intézkedése annak érdekében, hogy rendet tegyenek az építőiparban. Az új intézkedéscsomag magán viseli a gazdasági válság nyomait, amely – a pénzügyi szektor mellett – talán az építőipart sújtotta leginkább. Ezt a helyzetet figyelembe véve szabott új irányt a kormányzat a szabályozásnak. A második "fordulóban" a cél mindenekelőtt a lánctartozások felszámolása, ennek igyekeztek gátat szabni a nyáron elfogadott négy törvényt érintő csomaggal.

Az 1800 milliárd forintos beruházásélénkítő csomag csak részben ellensúlyozhatja az európai uniós tagállamok teljesítménycsökkenését és a konvergenciaprogram következményeit. Mindez az építőiparban a megrendelések megcsappanásában érhető tetten. – A gyorsítócsomag folytatásának kidolgozásakor azt igyekeztünk szem előtt tartani, miként lehetne újra lendületet adni a piacnak. Mivel lehet a bizonytalanságot felszámolni, de legalább is számottevően csökkenteni – mondta Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára. – Számos esetben szembesültünk azzal, hogy az építtetők megfelelő fedezet nélkül vágtak bele beruházásokba, majd az irreálisan alacsony árat tartalmazó ajánlat készítője kapta a megbízást. Hosszadalmas volt a jogorvoslati idő, és a vállalkozások jellemzően nem éltek a szerződéses jogi garancia lehetőségével – sorolta a problémákat az államtitkár.

Nem csoda hát, hogy talán a legfontosabb célkitűzés a lánctartozás felszámolása volt. Ezt szolgálja a "biztos kéz" bevezetése. Az intézmény ötletét a német nyelvterületen Treuhandként emlegetett osztrák modell adta, ám a hazai jogalkotók alaposan átszabták az ottani szisztémát. Nyugati szomszédunknál ugyanis alapvetően fogyasztóvédelmi célokat szolgál az építtető és a kivitelező közötti láncszemként beiktatott köztes szereplő, ezért elsősorban az építtető érdekeit védi. Nálunk azonban más volt a cél, ezért más az eszköz is: a kifizetések zavartalanságát hivatott biztosítani az az újítás, hogy az elvégzett munkáért a díjazást megkapják azok, akik végeztek a feladattal. Ez persze éppúgy jelenti az építtető anyagi lehetőségeinek vizsgálatát, ahogy azt, hogy a fővállalkozó eljuttatja-e alvállalkozóinak a egérdemelt összeget. Itthon ugyanis gyakori probléma mindkettő: sokszor előfordul, hogy az építtető tisztában van azzal, nem fogja kiegyenlíteni a számlát, mégis szerződést köt a vállalkozóval. Sok fővállalkozó viszont a kapott összeget zsebre téve megszünteti cégét, és nem fizeti ki a munkát valójában elvégző kicsiket. A Treuhand szűkre szabja a vállalkozók mozgásterét a finanszírozás tekintetében, és a kis- és középvállalkozásokat védi a nagyokkal szemben.

 

A fedezetkezelő lényege, hogy már a kezdeti fázisban ellenőrzik, rendelkezésre áll-e az az összeg, amiből az adott beruházás finanszírozható. Ez nem jelenti azt, hogy egy számlán ott kell lennie a forrásnak. A keret megléte például igazolható kötvény révén is, ám ez esetben garantálni kell, hogy a biztos kéz által kezelt számlára fog beérkezni a befektetés. Hasonlóképpen lehetséges, hogy pályázati úton teremtik elő a források egy részét – ez esetben a fedezetkezelő azt hivatott ellenőrizni, hogy a kérdéses támogatásra bizonyíthatóan jogosult-e a megrendelő. A lényeg a gördülékeny kifizetés, és nem az építtető indokolatlan korlátozása – emelte ki a szakállamtitkár. A biztos kéz lesz az, amely a számlák láttán kifizeti a szükséges összeget, ám nem a fővállalkozónak, hanem közvetlenül az alvállalkozónak. Magyarországon a hitelintézetek mellett a Magyar Államkincstár töltheti be a fedezetkezelő szerepét. Szaló Péter szerint a kincstárnak megfelelő gyakorlata van hasonló beruházás-ellenőrzés terén, ráadásul országos hálózattal rendelkezik. Továbbá az állami beruházások finanszírozásából amúgy is kiveszi a részét, magától értetődő volt tehát, hogy ezt az intézményt vonják be a folyamatba. 

 

Sok esetben azzal játszották ki a pályázatot a szereplők, hogy az építtető utólag pótmunkát rendelt el, s annak az árát irreálisan magasan határozta meg. Máskor az építtető úgy rendel pótmunkákat, hogy erre már nincs plusz fedezete, mégis elvégezteti. Ezt a jövőben már nem lehet megtenni, hiszen pótmunka esetén azonnal szerződésmódosításra lesz szükség, s a vállalkozó csak az új követelményeket és az annak ellentételezéseként megszabott díjat tartalmazó kiegészítés aláírását követően fogja elvégezni a munkát – emelte ki Szaló Péter, hozzátéve: a fizikai és a pénzügyi eljesítés között lényegesen szorosabb lesz a kapcsolat a mainál. 

 

A Treuhand bevezetése lépcsőzetesen történik: elsőként októbertől a közlekedési beruházások finanszírozását ellenőrzik így. 2010. január 1-jétől a hazai közbeszerzések esetében a 90 millió forintot meghaladó projekteknél vezetik be, április 1-jétől pedig az uniós közbeszerzési határ fölé eső, azaz az 1,2 milliárd forintnál nagyobb értékű magánberuházásokra lesz érvényes. Ha a rendszer jól vizsgázik, elképzelhető, hogy később tovább szélesítik a kört. Addig is önként választható a modell, azaz kisebb értékű beruházások esetén is dönthet úgy a beruházó, hogy eszerint garantálja a kifizetéseket. 

A Treuhand megbízása pénzbe kerül, ahogy minden közreműködőé. Az uniós tapasztalatok szerint a beruházás költségvetésének 1–1,5 százalékát teszi ki az erre fordítandó összeg. Ám az építőiparban tevékenykedők egyetértenek abban, hogy ez a kisebbik rossz: inkább legyen egy pluszköltségtényező a költségvetésben, ha ezzel megoldódhat a lánctartozás nyomán kialakult és jó ideje rendezetlen helyzet. A kivitelezés terén tevékenykedők köréből azért már most hallani: könnyen lehet, hogy ennél nagyobb is lesz a drágulás, hiszen fehérré válnak az eddig feketén fizetett tételek. Mások szerint valamelyest laposodhat a vállalkozói piramis, kiesnek, azaz csökken a nem valós vagy csekély munkát végző, de közbeiktatott vállalkozók száma. Ez pedig megtakarítást eredményez. Ugyancsak kedvező következménye lehet az új gyakorlatnak a tételes elszámolás bevezetése. Ma ugyanis jellemző az átalányáras szerződések alkalmazása, és sok esetben ez vezet a fedezetnélküliséghez. Az árak tételes rögzítése mindkét fél számára nagyobb átláthatóságot eredményez. 

A megbízhatóságot hivatott igazolni a vállalkozások regisztrációja is. Eddig feltétel nélkül bárki alapíthatott és működtethetett építőipari vállalkozást. Mostantól a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál vezetett nyilvántartásba csak azokat a társaságokat veszik fel, amelyek igazolják, hogy megfelelő szakképzettséggel rendelkeznek. Ebből a nyilvántartásból kiderülhet az is, hogy van-e az adott cégnek köztartozása vagy sem. 

A lánctartozás megfékezését szolgálja még az irreálisan alacsony ár kiszűrése. Ennek érdekében a közbeszerzési rendszer részévé tették a rezsióradíjat, ám annak törvénybe iktatása versenyjogi okokból nem lehetséges. A problémát úgy oldották meg, hogy vizsgálati kötelezettséget írtak elő az árra vonatkozóan. Meghatározták, hogy az előminősítéskor milyen értékelési szempontokat kell alkalmazni, milyen szerződési és alkalmassági feltételeket lehet mérlegelni. Amennyiben kiugróan alacsony vállalási árat ad meg a pályázó a közbeszerzés során, akkor nem kötelező az ajánlatot adó céget választani. Igaz, ilyenkor indokolni kell. De a lényeg, hogy az összességében legjobb ajánlat készítőjét kell megbízni a feladattal, és ennek teljesülését a közbeszerzési döntőbizottság ellenőrzi majd. Szakértők szerint lesz majd dolga a testületnek.