A július 29-én meghirdetett Klímabarát Otthon program – amely a Panelprogram legújabb kiírása – számos újdonságot vezet be. Ennek elsődleges oka, hogy mostantól a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) részét képezi, vagyis már nem közvetlenül a költségvetésből, hanem a nemzetközi szén-dioxid-kereskedelem bevételeiből finanszírozzák.

 

 

 

A ZBR mögött államközi szerződések állnak, amelyek új követelményeket támasztanak a pályázati rendszerrel szemben. Egyik ilyen a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, ráadásul mérhető módon. A szén-dioxid-kibocsátás mértékét nem is olyan könnyű megállapítani. A mérhetőség természetesen nem mérőórás vagy műszeres mérést jelent, hanem olyan számítást, amely minden egyes projektre elvégeznek. A szén-dioxid-számításra olyan általános – nemzetközileg elfogadott – módszert kellett keresni, amely nem egyedi megoldást kínál a potenciális vásárlók számára. Ezenkívül szempont volt az is, hogy a hazai szakemberektől se legyen idegen a számítás. Ez indokolja, hogy a módszer a 7/2006 (V. 24.) számú tárca nélküli miniszteri rendeletben rögzített épületenergetikai számítási módszeren alapszik. Ez a jogszabály az Európai Unió 91/2002 számú irányelvével teljes mértékben harmonizál, ennek köszönhetően a ZBR-ben használt szén-dioxid-számítást a partner országok is jóváhagyták.

A kibocsátásszámítás megértéséhez érdemes néhány szót szólni a fent említett rendeletben foglaltakról. Ez a jogszabály tartalmazza az új építésű épületekre és lényeges felújításokra vonatkozó energetikai követelményeket, amelyeket 2006 szeptembere óta vannak érvényben. Ezenkívül rögzíti a számítási módszertant is, amellyel az épületek energiafelhasználását számoljuk. Háromszintű követelményrendszert vezet be: nemcsak az egyes épületszerkezetekre (hőátbocsátási tényezők) ad követelményeket, hanem az épületburok egészére (fajlagos hőveszteségi tényező) is, sőt az épületgépészeti rendszerre is (összesített energetikai jellemző). Másik újdonság, hogy az épületek energiafelhasználását primer energiában kell kifejezni, amely magában foglalja az épületben közvetlenül felhasznált, fogyasztásmérőn mérhető energián (úgynevezett végső energia) túl azt az energiamennyiséget is, amely ahhoz szükséges, hogy az energia eljusson a házig. Ez azért lényeges, mert ebből következik, hogy – mint majd látni fogjuk – a szén-dioxid-kibocsátás meghatározása nem egyszerűen úgy történik, hogy az épület összesített energetikai jellemzőjét megszorozzuk valamely szén-dioxid-váltószámmal. Meg kell említeni még, hogy a rendeletben foglaltak képezik az alapját az épületek energiatanúsításának, amelyről egyébként a 176/2008 számú kormányrendelet szól.

Az energetikai számítás során külön-külön meg kell határozni a fűtési, a melegvíz-ellátó, a légtechnikai, a hűtési és világítási rendszerek energiafelhasználását, illetve a megújuló energiaforrásokkal bevitt energiát. Mivel a legtöbb esetben ezen alrendszereket nem azonos energiahordozó táplálja (például a fűtést gáz, a világítást villamos áram, a meleg vizet részben gáz, részben napenergia), másmás primer energetikai tényezővel kell szorozni az egyes alrendszerek energiafelhasználását ahhoz, hogy megkapjuk azok primerenergia-felhasználását. Ezek összessége adja az épület összesített energetikai jellemzőjét, amely alapján az épületek energiahatékonysági osztályba sorolása történik. Adott energiahordozóhoz adott szén-dioxid-kibocsátás tartozik (emissziós faktor), de annak értéke energiahordozónként más és más. Ebből következik, hogy a szén-dioxidemissziót úgy számolhatjuk, hogy a fűtésre, meleg vízre, szellőzésre számolt végső (nem primer!) energiafelhasználást szorozzuk az energiahordozónak megfelelő emissziós faktorral. Tehát a módszer hasonlít az összesített energetikai jellemző meghatározására, csak primer energetikai tényezők helyett kibocsátási tényezőkkel (emissziós faktorokokkal) kell szorozni a gépészeti rendszercsoportok végső energiafelhasználását. A dolgot kissé bonyolítja, hogy egy gépészeti elem (például légtechnika) többféle energiahordozót (például gázt a légfűtés, villamos áramot a ventilátor) is használhat.

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS) értékeit vettük alapul a kibocsátási tényezők meghatározására. Egyébként e tekintetben számos egyéb forrást is megvizsgáltunk és számottevő eltéréseket tapasztaltunk a különböző adatokban (különösen a távfűtés és a villamos energia esetén). A legtöbb érv azonban a NÉS értékei mellett szólt. Ez a számítás a gyakorlatban nagyon egyszerű, ha az energetikai számítások már elkészültek. Egy Excel program készült ennek megkönnyítésére, amely automatikusan meghatározza szén-dioxid-kibocsátást. A számításokat épületenergetikai tanúsításra jogosult szakértők végezhetik, akik a 7/2006 (V. 24.) számú tárca nélküli miniszteri rendelet energetikai számításait ismerik. Számukra a szén-dioxid-számítás megértése ugyan nem okozna gondot, de munkájukat megkönnyíti a számítás automatizálása. Ez egyébként egy új, 2009 januárjától létező szakértői kategória, mára már több mint 700-an szerezték meg a jogosultságot az országban.

A számítási módszer, illetve az azt segítő program egyébként más újdonságot is tartalmaz a szén-dioxid-modulon kívül. Korábban jelentős gondot okozott, hogy a falpanelek hőátbocsátási tényezőit sokan hibásan számolták, ez nagyon nagy szórást eredményezett. Ennek az az oka, hogy a szendvicspanelek rétegrendi hőátbocsátási tényezője és a valós eredő hőátbocsátási tényező között óriási (2–6-szoros) eltérés mutatkozik. A jelenség oka részben a kialakításból ered: a szendvicspanelekban van ugyan 5–8 cm hőszigetelés, de ez a széleknél elvékonyodik 2–3 cm-re vagy megszűnik. Ezenkívül a vasbeton kéregpanelt vasalatok rögzítik a belső panelhez, amely a hőszigetelést sok helyen "átszúrja", jelentősen lerontva azt. A végeselemek módszerén alapuló numerikus hőhídmodellekkel megállapítottuk, hogy ezen gyengítő hatások jelentősége óriási. A számítást segítő programba ezért a panelek eredeti hőátbocsátási tényezőjét építettük be, azon nem lehet változtatni. Ennek értéke persze nem állandó, függ az építés idejétől, és természetesen csak közelítés, hiszen a valóságban nagyon sokféle panelkialakítás (és így eredő hőátbocsátási tényező) létezik. Ezek pontos számítása azonban a szakértőktől nem várható el. A tesztek azt mutatták, hogy ez a közelítés lényegesen kisebb hibalehetőséget rejt magában, mint a korábbi gyakorlat.

Még egy újdonságról érdemes szólnunk a programmal kapcsolatban. A korábban megszokott, a felújítási intézkedések költségének egyharmadát kitevő támogatás mellett megjelent az úgynevezett Klíma Bónusz, amely akkor vehető igénybe, ha az épület eléri a C energiahatékonysági kategóriát. Ha ennél jobbat ér el, akkor arányosan nő a Klíma Bónusz támogatás – amely így akár 27 százalék is lehet. Ez nagyon ambiciózus cél, hiszen a C kategória egy új építésű épületnek felel meg – panelek esetében ezt csak teljes felújítással érhető el. Viszont számos (klímavédelmi és egyéb) érv szól amellett, hogy ilyen szintű felújítások történjenek. Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy a program több olyan újdonságot vezetett be, amely összhangban áll a nemzetközi klímavédelmi törekvésekkel, illetve az EU vonatkozó irányelveivel. A szén-dioxid-kibocsátás kereskedelméből befolyó bevételeket a kibocsátás csökkentésre kell fordítani és ennek bizonyítottan legmegfelelőbb módja az épületek energiahatékonyságának növelése. Egyetlen panelépület éves szén-dioxid-kibocsátása több tíz tonna, de nagy lakásszám esetén ez az érték több száz is lehet. Számos hazai és külföldi példa mutatja, hogy egy épület kibocsátása és energiafogyasztása akár 70 százalékkal is csökkenhető. A Klíma Bónusz támogatás célja hogy a felújítások eredményeképpen ne 20–30, hanem 50–70 százalékos megtakarítást érjenek el, mert csak ez jelent valódi megoldást klímavédelmi szempontból.

Egyetemi adjunktus., Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem épületenergetikai és épületgépészeti tanszék