Kilián Imre − Ez kőszórásos út, tekintélyes kátyúkkal. Több tízmillió forint lenne ezt a három és fél kilométert leaszfaltozni. A közútkezelő nem vállalja magára. Emiatt nekünk magunknak kellene karbantartani. Ugyanakkor ez véd is bennünket, hiszen így sokkal kevesebb az ide csak úgy be-belátogató, és ki tudja, hogy milyen szándékkal ideérkező autós. Gyalog már nem szívesen jön ide senki sem. 

K. I. − 1990-ben voltam itt először, ekkor találkoztam a másik alapítóval, Borsos Bélával. Rá egy évre, már lényegesen szélesebb alapító társasággá bővültünk. Közülük jelenleg már csak egyvalaki lakik itt rajtam kívül.

K. I. − Ma Ibafa község lakott külterülete vagyunk. Tíz portán, körülbelül harminc ember él itt. Az volt a célunk, hogy egy kicsit fellazítsuk a korábbi településszerkezetet: távolabb legyenek a házak egymástól, és hogy belesimuljunk a természetbe. Ez a kép a korábbi szeres települést idézi: pár ház egy csomóban, majd távolabb ugyanígy megint néhány ház. A szomszédomban például 6-7 ház van.

K. I. − Mikor idejöttünk, az ökofalu elgondolás nyomán teljesen egyértelműen természetes építési mód mellett tettük le a voksot, amely nagyrészt egybevág a hagyományos építészettel. Szakirodalomból tanulmányoztuk, hogyan lehet ilyen vályogházakat építeni. Egymás hibáiból is tanultunk, meg gyakran át is vettük mások tapasztalatait. Nekem mindenképpen körház volt az álmom. Nagy Gábor gödöllői építész barátom egyszerre három családnak tervezte meg az otthonát. Ez az épület úgynevezett könnyű vályogház. Több a szalma, mint az agyag benne, először a favázát építettük meg, és utána került rá a tető. Az 50 centiméteres falvastagságot kiadó favázra kívül-belül zsaludeszkákat szögeltünk, és vasvillával saras szalmával szórtuk tele. Utána azonnal levehettük volna a formát adó deszkákat, de ennek ellenére egy napig otthagytuk, és csak azután távolítottuk el. Azt követően pedig egy méterrel feljebb szegeltük, majd többször megismételve ezt a műveletet végül felépítettük a házat, az ablakokat a vázszerkezethez rögzítettük.

K. I. − Ez a földdarab itt, délről nyitott volt – azóta már egy-két fa, bokor benőtte –, és úgy éreztük, hogy éppen ennek a mezőnek az északi felére kellene építenünk napházat. Sokféle vályogtechnológiát kipróbáltunk már itt a faluban. A legelső a közösségi ház volt, amelyet a Hegedűs Zsolt-féle Bioeco-technológiával építettünk, préselt vályogtéglákkal. Ez azonban nálunk nem vált be, a továbbiakban már jobban kötődtünk a hagyományos megoldásokhoz.

K. I. − A házunk szerkezete nagyon hasonlít a futball-labdáéhoz, ami öt- és hatszögekből áll. Az a különbség, hogy nálunk ezek az idomok háromszöges cikkelyekben lettek megszerkesztve. Ennek az egyik hátránya az volt, hogy a tetőtéri ablakok elől nem lehetett elmozdítani a faszerkezetet. Ezért ki kell mászni a nyíláson, és úgy lehet kinyitni az ablakot. Ez a ház a jurták elrendezéséhez hasonlít, annak ellenére, hogy nem ezért és nem annak építettük. Úgy 100 négyzetméter körül van a hasznos lakótér, amihez még kamra, pince és más melléképületek csatlakoznak.

K. I. − Dél felé üveges az épület: az egész dupla hőszigetelt üveggel, ezen belül még egy szimpla üveggel, hogy a hőt jól hasznosítsuk. Ennek ellenére azért kicsit mindig szelel valahol.

Ahogy bemegyünk, szemben van a nagy, rakott kályha, amelyet a siklósi Vas Zoltán kályhaépítő mester épített téglából, cserépből, samott-téglából, agyagból. A házban fával fűtünk. A nappalit ez a kályha közvetlenül fűti, de van benne víztartály is, amely kazánként is működik. Az abban felmelegített víz részben fűti a közvetlenül nem melegíthető távolabbi helyiségeket. Másrészt pedig van egy kétkörös hőcserélős bojler, amelyet télen ugyanez a kazán táplál. Nyáron pedig tartályos napkollektort használunk, ez a 90 literes edény adja a meleg vizet. Az egész hőszigetelt, a nap felé nyitott, de ott is van polikarbonát fedés. Hátul alumíniumtükör növeli egy kicsit a besugárzó felületet. A lényege ugyanaz, mint a hétvégi házaknál felállított fekete hordónak: a begyűjtött napsugarak felmelegítik a vizet, csak itt jobb hatásfokkal.

K. I. − Hátul található a fürdőszoba és az illemhely, ez két külön helyiség. A szomszéddal közös kútból vesszük a vizet. Nincs csatornázás, a vizet kiengedjük a természetbe. A tiszta vizünk ivóvíz minőségű, szomszédunk rendszeresen bevizsgáltatja. A kifolyó vizet nádágyas medence tisztítja. Vízöblítéses, angol vécénk nincsen. Ehelyett száraz, vízmentes illemhelyek vannak. A fekália különböző adalékanyagok segítségével egy idő után komposztálódik, és utána kivisszük a földre. Ezt nevezik komposzt árnyékszéknek. A házban a komposztálás üvegszálas technikával készült ládában történik. Hozzáteszem, hogy van egy kinti helyünk is, mert mégiscsak egy kicsit bonyolult ennek a belsőnek a tisztítása.

K. I. − Felül három szoba van. A dél felől nyíló műteremnek épült. Jobb oldalon van a gyerekszoba és balra a vendégszoba. A felső szintet mostanában télen le szoktam zárni, mert így lényegesen kevesebb tüzelő fogy. 

K. I. − 1,3 hektár, tehát 13 ezer négyzetméter. Ennek csak kis része az, amit én valójában használok, bár állandóan bővítem a megművelt területek határát. Amikor idejöttünk, akkor az permakulturás* kerttervezés elveit tanulgattuk: próbáljuk az ökológiai folyamatokat leképezni a házunkban és a ház körül.

K. I. − Amellett, hogy ízletes szőlő terem rajta, nyáron árnyékolja az épületet. E mögött van a reflextó, benne aranyhalakkal, a felszínen pedig tündérrózsával: úgy terveztük, hogy a déli napot a házra sugározza vissza. A későbbiekben rájöttünk, hogy ez nagyon szép ugyan, de nem túl hatékony. A tónak sokkal nagyobbnak kellene lennie, és patkó alakban körbe kellene ölelnie az épületet ahhoz, hogy komolyabb hatása legyen.

Az egyetlen dolog, amit a régi falusiaktól örököltek, az elektromos áram.

K. I. − A falu alján található a transzformátor, és onnan földkábelen vezetjük szét az áramot, hogy ne kelljen oszlopokat állítani. Tekintve, hogy mi a központi elektromos áramot kapjuk, és elég ritkán lakott településnek számítunk, így hosszú áramszünetekre is be kell rendezkednünk. 

K. I. − Talán másfél-kétszeres lesz itt a létszám, 3-5 új házzal. 

 

 

*A permakultura (Permanent Agriculture) Ausztráliából indult, Bill Mollison nevéhez fűződik. A permakulturás gazdaság tervezésének legfontosabb szempontja a legkevesebb energia és anyag felhasználása. Ezt a terület művelési igény szerinti övezetekre osztásával, illetve azzal érik el, hogy a vizet és a szerves anyagokat a lehető legtöbb alkalommal használják fel vagy körforgásban tartják.