Szakképzési világverseny PDF Nyomtatás E-mail
Ajánlom a GururaFacebookTwitterGoogle könyvjelzőStartlap kedvenchezAjánlás a linkter.hu-raBlogtér ajánlás
2009. október
2009. október 19. hétfő, 13:34
A kanadai Calgaryban szeptember 1. és 7. között rendezték meg a szakmák világversenyét, ismert nevén a Worldskillst. A világ szinte minden részéről érkező több mint kilencszáz diák 45 szakmában mérte össze tudását. Idén négy építőipari szakmában is versenyeztek magyar tanulók.

Magyarországot tizenöt szakmában, köztük most első alkalommal négy építőipariban − kőműves, ács, épületburkoló és épületasztalos − is képviselték szakmunkás fiatalok. 

Magyar részvétel
Az Európai Unióban kiemelt fontosságú a szakképzés, hiszen piaci előrejelzések szerint a gazdaságnak hamarosan több millió jól képzett szakmunkásra lesz szüksége. A magyar szakképzés helyzetének javításáért az Országos Szakképzési Tanács még 2005-ben javasolta az oktatási miniszternek, hogy hazánk csatlakozzon a WorldSkills International világszervezethez. Először a 2007-es japán világversenyen vett részt magyar küldöttség. Az idei kanadai versenyre 38 fős delegáció utazott ki, ebből 12 versenyző volt. A felkészítő tanárok számára is nagyon hasznosnak bizonyult a rendezvény, hiszen ott találkoztak új technológiákkal, oktatási gyakorlatokkal, ezeket hazatérve a szakképzésben tudják majd hasznosítani.

Versenyek hatásaiSzakképzési világverseny

Versenyek hatásai
A hazai előválogató még a tavaszi Szakma Sztár fesztiválon történt, az ott első helyet elért versenyzők jutottak ki Kanadába, hogy megmutassák szakmai tudásukat. A versenyzők három napon keresztül önállóan dolgoznak a vizsgafeladatokon, amelyeket szigorúan pontoztak a szakértőkből álló zsűritagok. A Worldskills talán a legnagyobb hatással magukra a diákokra van, hiszen önállóan, nagy tömeg előtt hibátlanul kell elvégezni munkájukat. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyen nagy szakképzési versenyek révén jelentősen nő a fiatal pályaválasztók és munkavállalók között a szakma presztízse. Ennek legjobb példáját a finn szakképzésben végbement változások mutatják. A finn szakértők szerint a 2005-ben náluk megrendezett Worldskills óta folyamatosan emelkedett a szakképzésbe belépő fiatalok száma, és négy év után dobogós helyet szereztek maguknak a szakmák versenyében. 

Eredmények
Magyarország csapata a középmezőnyben végzett, a 46 indulóból a 28. helyet szereztük meg összetettben, 5736 ponttal. Az eredmény jól tükrözi a magyar szakképzés helyzetét. A résztvevők szerint a magyar fiatalok nem tudtak annyi időt fordítani a felkészülésre, mint az érmeket nyerő országok. Aranyérmet vihetett haza Dél-Korea, ezüstöt Japán, a harmadik helyet pedig a finnek szerezték meg. Az idén először világversenyre kijutó építőipari szakmunkások kiválóan teljesítettek, a magyar csapat legjobbjai voltak. Berkes Gábor az asztalosok versenyében 8. helyet szerzett, Bolvári István az ácsok közül 12. helyezést ért el. Meg kell említeni még Rezes Sándort, aki a kőművesek és Takács Józsefet, aki a burkolók versenyében indult. A verseny nemcsak a helyezések miatt lehet fontos, hanem a fiatalok elhelyezkedése szempontjából is, hiszen a versenyeken megjelenő munkaadók figyelik a jó szakembereket, és néhánynak már a verseny végeztével ajánlatot is tesznek, ami biztos munkahelyet és karrierlehetőséget jelent a fiatal versenyzők számára. 

OB

Globális szakképzési szervezet
Worldskillsnek jelenleg 39 országban vannak tagjai, de a közeljövőben szeretne a világ minden részén terjeszkedni. Céljuk, hogy jövőre a szervezet 50 taggal rendelkezzen. A magyar csapat 2006 óta vesz részt a versenyeken.

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés
  JP-Bookmark
facebook-logotwitter_logorss_logo

Szeptember-októberi lap

aktualis

Galéria

Hírlevél

Iratkozzon fel most hetente megjelenő Bautrend hírlevelünkre!

C 2008-2010 Bautrend.hu