A hidraulikus berendezések működése végső soron azon a - középiskolában is tanult - megfigyelésen alapul, hogy a folyadékok nem alaktartók és a gyakorlatban összenyomhatatlannak tekinthetők. Ebből következik a hidraulika egyik fő törvényszerűsége: a folyadékokban a nyomás minden irányban egyenletesen és gyengítetlenül terjed. A gyakorlatban ez lehetővé teszi - többek között - a nyomás nagymértékű növelését. A hidraulikus rendszerekben a nyomás növelésének gyakorlatilag a szerkezeti elemek szilárdsága és a tömítések szabnak határt.

 

Az első hidraulikus berendezéseket még az ókori Görögországban készítették: ezek inkább érdekességek, látványosságok voltak (például vízóra) - ezeket munkavégzésre nemigen használták, ahhoz túl drágák voltak az olcsó (rabszolga-) munkaerő mellett. A mai hidraulikus berendezések többségét viszont főleg a különféle mobilis és immobilis munkagépekben (például emelő-, mezőgazdasági és földmunkagépek) találjuk, vagy a gépjárművekben, mint például a hidraulikus fék- vagy kormányrásegítés ("szervokormány", annak hidraulikus, illetve elektrohidraulikus változata).

A hidraulikus berendezések előnye a jó hatásfok, kopásállóság, csekély karbantartási igény, a viszonylag kis méretek és a könnyű beépíthetőség. A vezérelt szerkezeti egység nagy érzékenységgel és gyorsan működtethető, más szerkezeti egységgel egyidejűleg, és a közöttük levő távolságtól függetlenül - lásd: 

a gépjárművek hidraulikus fékei. A hidraulikus rendszerek fő részei a következők: a munkaközeg és az azt tároló tartály, az állandóan üzemelő szivattyú, a munkahenger, a különféle irányítóelemek, valamint a merev vagy rugalmas csővezetékek, esetleg hidromotor.

A hidraulikai rendszerekben a munkaközeg (hidraulikafolyadék) elvileg bármilyen folyadék lehet (például az olcsó víz is), azonban napjainkban gyakorlati okokból szinte az esetek összességében valamilyen speciális - erre a célra "kifejlesztett" - kőolajszármazékot (hidraulikaolaj) alkalmaznak, mely különféle (például habzás- és korróziógátló) adalékokat tartalmaz. Az olaj hidraulikafolyadékként való alkalmazásának előnyei, hogy egyidejűleg keni is a rendszert, valamint védi annak elemeit a korrózióval szemben, továbbá viszonylag stabilis: a főbb jellemzői csak lassan változnak meg.

A hidraulikaolaj (vízénél nagyobb) viszkozitása (kisebb mértékű folyékonysága) a hőmérséklet függvényében kevéssé változik, és lehetővé teszi a problémamentes tömítéseket. A túl nagy viszkozitás súrlódási veszteségeket és kavitációt okozhat, a túl kicsi pedig kenési és tömítési problémákat. A hidraulikaolajból a szennyeződések viszonylag könnyen kiszűrhetők, végezetül pedig olcsó. Hátrányuk, hogy nagyobb viszkozitásuk miatt nagyobb csőátmérőket igényelnek, és rossz hővezető képességük miatt nagyobb olajmennyiségre vagy olajhűtőrendszerre van szükség. A használt ("fáradt") hidraulikaolajat veszélyes hulladékként kell kezelni.

A nyomás előállítása a hidraulikaszivattyúk feladata (ez alatt általában néhány száz bar nyomást kell érteni) és fenntartása a hidraulikus rendszerben, valamint a munkaközeg áramoltatása:  vagyis  a szivattyúk  mechanikai  energiát  alakítanak át  hidraulikai  energiává,  munkavégző képességgé. Hidraulikaszivattyúként rend-szerint a térfogatkiszorítás elvén működő szivattyúkat alkalmaznak, közülük mind a forgóelemes (például fogaskerék- vagy csúszólapátos szivattyú) mind pedig a dugattyúelemes (például radiál- és axiáldugattyús szivattyúk) változatokat (Bautrend 2009. november).