Az árvizek hazánk területének közel egynegyedét, lakosságának pedig közel egyharmadát veszélyeztetik. Az árvizek elleni védekezés állami szinten több mint 150 évvel ezelőtt kezdődött el, de sajnos napjainkban is időszerű…

Európában - és így Magyarországon is - az árvíz elleni védekezés jelentősége az ipari forradalmat követően, a XVIII. század folyamán nőtt meg. Ennek főbb oka a piacra termelő gabonatermesztés megjelenése (ami nagyobb megművelhető területeket igényelt), valamint a közlekedési infrastruktúra biztosítása volt - ezért az árvizek elleni védekezés a polgárosodás (vagyonfelhalmozás) egyik alapvető feltétele közé tartozott. Hazánkban az árvizek egészen a XVII. századig nem jelentettek különösebb katasztrófát (mivel nemigen volt mit veszélyeztetniük) - amihez persze nagyban hozzájárult a hosszúra nyúlt török hódoltság is: a hadak járása miatt elpusztult területeken kiterjedt "vízi világok"alakultak ki, ahol a viszonylag gyér népesség ártéri gazdálkodást folytatott. A régebbi időkben különben kevesebb termőterület is megtermelte a kisebb lélekszámú és önellátó lakosság számára a szükséges élelmiszert, és sokkal több erdős terület volt a vízgyűjtő területeken, ami bizonyos ideig visszatartotta a csapadékvizeket - ezért az árvizek elleni védekezést az iparosodás előtt csak helyi szinten oldották meg. Hazánkban az árvizekkel szembeni védekezés igénye a reformkorban került országos szintre, amelyben nagy szerepe volt gróf Széchenyi Istvánnak. A munkálatok 1846-ban indultak meg a Tisza szabályozásával és - a szabadságharc és az első világháború okozta megakasztásokkal - az 1930-as évek végére már az ország minden nagyobb vízfolyására elvégezték: ennek eredményeképpen alakult ki hazánk árvízvédelmi rendszerének ma is ismert gerince, amire a belátható jövőben számítani, építeni kell. Ez az árvízvédelmi rendszer az árterületek 97 százalékát védi. Régen is tudták, hogy ez a térség védtelenebb, de akkor még nem volt ilyen szélsőséges az éghajlat (és több erdő is volt a környéken). A maradék védtelen területek nagyrészt a Sajó, a Hernád és a mellékvízfolyásaik mentén találhatók. Ennek azonban nem pénzügyi, hanem földrajzi, fizikai okai voltak, vannak: a szóban forgó vízfolyások árhullámai hirtelen jönnek, és gyorsan lefutnak; továbbá a viszonylag szűk folyóvölgyekben a települések gyakran közvetlenül a folyók partjára épültek. Itt a települések védelme inkább a köréjük épített, mintsem a folyó mentén kialakított töltések kellenek megoldható.

Árvizek kialakulása

Általában egy adott vízgyűjtő terület éghajlati, domborzati viszonyaitól, valamint az erdővel borított részek arányától függ az árvizek kialakulása. Magyarország földrajzi és éghajlati viszonyai mellett gyakoriak a veszélyes mértékű árvizek, ezek okai pedig leggyakrabban az intenzív esőzés és/vagy a hóolvadás (a kettő gyakran együtt jár), ritkábban pedig a mederben kialakult jégtorlasz - az előbbieket zöldárnak, az utóbbit jeges árvizeknek nevezzük. A hóolvadás és a tavaszi esőzések miatt Magyarország vízfolyásain a tavaszi hónapokban a leggyakoribbak az árvizek. Árvizek szempontjából Magyarország Európa egyik legveszélyeztetettebb országa, mivel a Kárpát-medence mélyebben fekvő részeit foglalja el. Hazánk területének közel egynegyede ártér, kis esésű, síkvidéki, vízfolyásaink túlnyomó része az országhatárokon túl ered és onnan gyűjti vizét. A Kárpátmedence területét óceáni, kontinentális és mediterrán éghajlati hatások érik, ezért a csapadékmennyiség helyi és időbeni eloszlása erősen változhat. Helyi záporok, zivatarok csak a kisebb, főleg hegyvidéki vízfolyásokon okozhatnak árvizet - mint például a Zagyván, Tarnán -; az egy-két napig tartó, kiterjedt intenzív esőzés és/vagy hóolvadás pedig már a nagyobb mellékfolyók, például a Bodrog, a Sajó, a Hernád áradását is előidézheti – mint ez az idén májusban egy mediterrán eredetű ciklon hatására sajnálatosan bekövetkezett. A vízfolyásaink közül a Tisza (és mellékfolyóinak) vízjárása szélsőségesebb, mint a Dunáé: ugyanis a Tisza vízgyűjtő területe csak a Kárpátmedence északkeleti részére korlátozódik, és kis esése miatt a Tisza és mellékfolyói kölcsönösen visszaduzzaszthatják egymást. "Különböző folyóink, tájegységeink ár vizeinek statisztikai átlagai alapján a Tisza hazai vízgyűjtőjén 2-3 évenként kisebb vagy közepes, 5-6 évenként jelentős, 10-12 évenként pedig rendkívüli árvizek kialakulására kell számítani."(^[1], 10. oldal) Az utóbbi évek, évtizedek árvízjelenségei tehát azt mutatják, hogy a Tisza-völgy árvízvédelmi rendszerét a megváltozott körülményeknek megfelelően tovább kell fejleszteni.

A Tisza-völgy szabályozása

Magyarországon az árvizek nagyobbik része a Tiszához és mellékfolyóihoz köthető: az összes árterület közel háromnegyed része a Tisza völgyében található. A terület szabályozását főleg Vásárhelyi Pál tervei alapján hajtották végre. Ennek alapelve az volt, hogy átvágásokkal (a kanyarulatok levágásával) meggyorsítják a le folyást, és töltések építésével megakadályozzák az ár vizek szétterülését, vagyis a folyó kiöntését. Azonban Vásárhelyi korai halála (1846), a munkálatok nagy költségei, a felmerülő ellenvélemények, a több évtizeden keresztül elhúzódó kivitelezés és a helyi érdekek önkényes ér vényre juttatása megakadályozta, hogy mindenhol következetesen betartsák az alapelveit. A bekövetkező árvizek viszont igazolták, hogy a hibák nem Vásárhelyi elképzeléseiben, hanem az azoktól való eltérésekben keresendők. Napjainkban "a Tisza és mellékfolyói múltbeli vízjárását vizsgálva, az árvizek jelentős mértékű vízszintemelkedését tapasztalhatjuk"(^[1], 12. oldal) - amit az idén májusban az északkelet-magyarországi folyók vízállásának szomorú rekordjai is igazolnak. Ennek főbb okai a víz gyűjtő területeken folytatott emberi tevékenységek (például a burkolt - nem vízelnyelő - felületek növelése és az erdőirtás), a hullámtér feliszapolódása, valamint az éghajlat bizonyos változásai, mint például az egy alkalommal lehulló csapadék mennyiségének növekedése. Ezen tényezők miatt tehát nagyobb árvizek megjelenésével és a védett területek növekvő mértékű veszélyeztetettségével, valamint természetesen az árvízi védekezés költségeinek növekedésével kell számolni. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy az újabb árvizek ellen a hagyományos módszerek - mint például a töltések magasítása - már nem elég hatékonyak, ehhez új eljárások szükségesek.

A tiszai árapasztó tározók

A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének fontos elemei az árapasztó tározók. Ezek feladata, hogy a veszélyesnek ítélt víztöbbletet ellenőrzött módon, egy erre előzetesen megfelelően kialakított tározóba vezessék, és ott ideiglenesen tárolják. Építésükre azért volt szükség, mert a töltések folyamatos magasítása egyrészt elégtelen védelmet nyújt - hiszen az újabb árvizek rendszerint magasabban tetőznek -, másrészt idővel elkerülhetetlen a folyóhoz kapcsolódó egyéb műtárgyak, például hidak magasítása. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének kezdeti lendülete az elmúlt évek során sokat csökkent. Az első ütemben (2004 és 2007 között) 6 tározó épült volna meg, de mostanáig csak kettő készült el: a cigándi és a tiszaroffi (2008 novemberében illetve 2009 júliusában adták át őket, az utóbbi zsilipjeit június 10-én nyitották meg). A már átadott árapasztó tározók alapterülete 25, illetve 23 km² (a Velencei-tó területe: 26 km²), töltéseik hossza 23,8, illetve 23,1 km, azok átlagos magassága pedig 4,5 m. A tározók teljes feltöltésük esetén 94, illetve 97 millió m³ vizet képesek magukba fogadni, ami 25, illetve 16 cm árapasztást jelent a beeresztés szelvénye felett. Teljes feltöltésük 10-12 napot igényel. A beruházások 16,5, illetve 7,6 milliárd forintba kerültek, bár a cigándi tározó költségeinek fele európai uniós forrásokból származott. A tervezettek közül további kettőt elkezdtek építeni: a hany-tiszasülyit és a nagykunságit. Másik két tározó, a szamos-krasznaközi és a beregi pedig előkészítési szakaszban vannak. Ezek a tervek szerint 2013 végére készülnek el (Bautrend 2009. január-február).

■ DR. BERECZ TIBOR

AJÁNLOTT ÉS FELHASZNÁLT IRODALOM

- ^[1] Szlávik Lajos: A Tisza-völgy árvízvédelme és fejlesztése; Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.

- ^[2] A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (http://www.vizugy.hu)

- ^[3] Zorkóczy Zoltán: Árvízvédelem; Országos Vízügyi Hivatal, Budapest, 1987.

Hozzászólások

Név *
Email
Code   

Küldés