Esztétika vagy presztízs? Kulturális vagy gazdasági kérdés? Alkotás vagy marketingeszköz? Kell-e vagy nem kell magasház/toronyház/felhőkarcoló abba a városba, amely olyan helyen van, ahol a természet maga is kiemelkedő formákat hozott létre? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Schneller István egykori főépítésszel.

A magasház-építésre vonatkozó első komolyabb próbálkozás a rendszerváltás utáni Budapesten a francia Michel Macary (a Louvrepiramis másodépítésze) nevéhez fűződik. A jóval 100 méter fölöttire álmodott "Gyémánttű" a Syma Csarnok környékén nőtt volna ki a földből egy összetett ingatlanfejlesztés keretében. A dologról értesülve az akkori Fővárosi Közgyűlés gyorsan módosította a Budapesti Városépítési Szabályzatot (BVSZ), mintegy "kivédve" a tervet. Az akkori döntés következtében a Hungária körúton belül 1993-tól lényegében 2000-ig nem épülhetett magasház, ezen a ponton túlra tervezett épület esetén pedig egyedi elbírálás alapján születhetett volna pozitív döntés. Ez az utóbbi kitétel - azaz a flexibilisnek tűnő "egyedi elbírálás" - az, ami Schneller István egykori főépítész szerint nem volt jó gyakorlat. Schneller tudja, miről beszél, hiszen ez a kérdés az ő hivatali ideje alatt több menetben is terítékre került, és maga is sokat dolgozott a kérdés megnyugtató megoldásán.

Közgyűlési nem

Az egykori főépítész úgy emlékszik, hogy a már említett (és elvetélt) Gyémánttű-terv után a következő komolyabb próbálkozás már egy toronyház ötlete volt 2000 táján. Ez az elképzelés a Váci út-Róbert Károly körút sarkán lévő telket célozta meg. A 110 méteres magassággal számoló projekt a mai napig nem kapott zöld utat, viszont generált egy azóta is meg-megújuló vitát. Ennek során nemcsak az adott kerület, hanem a főváros rendezési terve is szóba került, hiszen bizonyos kulcsfontosságú területeket érintő változtatásnál a főváros egyetértése is szükséges. A Fővárosi Közgyűlés akkor úgy döntött, hogy moratóriumot rendel el magasház-építés ügyében. Schneller szerint a vita során az is egyértelművé vált, hogy ilyen kérdéseket nem szerencsés egyedi elbírálás alapján eldönteni. Ezért a közgyűlés meg is bízta Schnellert és munkatársait, hogy kezdjék el kidolgozni az általános érvényű szabályzatot. ez elkészült, és máig is érvényben van.

Nemzetközi példák

A szabályozás kidolgozása során tanulmányozták a külföldi szakirodalmat, elmentek Bécsbe, hogy megtudják, ott hogyan oldják meg ezt a feladatot; építészeket, városrendezőket, ingatlanfejlesztő szakembereket vontak be, és több európai várost is meglátogattak megismerni a helyi szabályozást. Schneller három európai mintát említ: a frankfurtit, a londonit és a párizsit. Ami Frankfurtot illeti: az egykor porig bombázott városban, Németország gazdasági központjában a történelmi városszövetbe ágyazva is lehetővé tették toronyházak elhelyezését. Nem csoda, hogy a várost Mainhattennek is szokták nevezni, mivel a Main folyó mellett fekszik, és a New York-i Manhattanhez hasonló sziluettet rajzolnak ki a toronyházak. A frankfurti megoldás az egykori budapesti főépítész szerint jó példa. Érdekes feszültség alakult ki a historikus és a modern házak között. A kérdésre, hogy ez a példa átültethető-e Budapestre, Schneller István nemmel válaszolt, mivel Budapest Európa legnagyobb összefüggő eklektikus városszövetével rendelkezik. Ami meg Londonban vagy Brüsszelben történik, azt "brüsszelizációnak" is szokták nevezni. A londoni Cityben például eltörölték a korlátokat, vagyis szintén lehet magasházat építeni, csak arra kell ügyelni, hogy az épületek a St. Paulszékesegyház kupoláját ne takarják el. Ami logikusnak tűnik, de Schneller szerint alapjában felületes megoldás, mert más, kiemelkedően értékes történelmi látványelemek (mint például a Tower, illetve a Tower Bridge) az ultramodern házak mellett eltörpülnek. A harmadik példa Párizs, ahol gyakorlatilag tiltják a magasházakat a város közigazgatási területén belül, azon kívül azonban kijelöltek egy helyet, a La Défence városnegyedet, ahol sűrítve, egy összefüggő csoportban helyezkednek el. - Mi ennek az utóbbi példának a követését javasoltuk. Az általunk kidolgozott tervben szerepelt egy terület, a Csepel-sziget északi csúcsa, ahova párizsi mintára, csoportban álló toronyházak építését engedtük volna meg - mondja Schneller, aki hozzátette, hogy ez a kitétel végül nem ment át a közgyűlésen, azaz a politika szigorúbb álláspontot képviselt ez ügyben. - A továbbiakra nézve azt mondtuk, hogy Budapest belvárosa (a Nagykörúton belül), illetve a belbudai rész (nagyjából a Lágymányosi híd és az északi összekötő híd között) legyen szigorúan védett terület. A következő zóna a Nagykörút és a Hungária körút közé esik, ahol már épülhetnének magassági változatosságot lehetővé tévő házak. Azonban magasházakat – tehát nem felhőkarcolót vagy toronyházat (55 méterig) - az egykori ipari zónába képzeltünk el, azaz a Hungária körúttól az ipari vasúti sorig terjedő, úgynevezett barna mezős területre - vázolja a lehetőségeket a volt főépítész.