| Ökoklaszter |
|
|
|
| 2010. március - április |
| 2010. április 19. hétfő, 13:38 |
Az építőipar gazdasági szerepét jól tükrözi két adat: az ágazat termeli a magyar GDP tíz százalékát, és a munkavállalók több mint tíz százalékát is ez a szektor foglalkoztatja. Az iparágat sújtó recesszió könnyebben vészelhető át, ha összefognak az építőipari cégek. Az ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért Klaszter arra tesz kísérletet, hogy széles körben segítse az energiatudatos építést, tervezés-kivitelezést, az ezekkel kapcsolatos innovációt.A recesszió által sújtott építőipar jó néhány belső gonddal küzd, ezek jelentős résben visszavezethetők a vállalkozások közötti alacsony együttműködési hajlamra, valamint az innováció hiányára - hangzott el az ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért Klaszter, a Magyar Innovációs Szövetség Vállalkozásfejlesztési Tagozata, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének vállalkozásfejlesztési fórumán 2010. március 3-án.
Együtt könnyebb
Karikás György, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója a rendezvényen kiemelte, hogy a nagyfokú bizmatlanság és a vállalatvezetői képességek hiánya együttesen fejti ki hatását. Meglátása szerint a probléma nem új keletű, de a helyzetet tovább súlyosbította a csökkenő kereslet, illetve az öldöklő verseny a megrendelésekért. A vezérigazgató az együttműködési lehetőségek között említette a fúziót, a konzorciumok alakítását, a franchise rendszert és a klasztert is. Jó példa erre az ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért Klaszter, amely a fenntartható építészet gyakorlati alkalmazását segíti összetett energiatakarékos, ökoépítési eljárások népszerűsítésével. A 2008 őszén az ÉMI Nonprofit Kft. kezdeményezésére alakult a szervezet, amelynek tizenhét részt vevő tagszervezete van - köztük kis- és nagyvállalkozások, oktatási intézmények. Karikás György tapasztalatai szerint elsősorban a regionális, kistérségi szerveződések lehetnek sikeresek. Ennek megfelelően a klaszter közép-magyarországi tervező, szolgáltató, oktatási, K + F, kivitelező intézmények és vállalkozások hálózata. Az elmúlt egy évben a klaszter hat futó és lezárt projekttel, két beadott és négy előkészítés alatt lévő pályázattal büszkélkedhet.Miért dolgoznak?
A rövid és középtávú célok között szerepel többek között a közös marketingtevékenység, az életciklus-elemzésen (LCA) alapuló tervezési módszerek terjesztése, ökoadatbázis kialakítása, innovációs együttműködés, hazai és nemzetközi pályázatokon való közös indulás. A hosszú távú célok között megfogalmazták az utóhasznosított építőanyagok, valamint a megújult energiaforrások arányának növelését is. Karikás György hozzátette, a klaszter tervei között szerepel, hogy az ÉMI Szentendrei Ipari Parkjában innovációs vállalkozóházat létesítenek. A tervezés már folyik, és hamarosan a közbeszerzési pályázatot is kiírják. Az elképzelések szerint az innovációs ház olyan műszaki tudásközpontként működne, amelynek szolgáltatásait a lakosság is igénybe veheti majd - gondolva arra, hogy a következő években az energiatakarékosságot szem előtt tartva a családok is nagyobb figyelmet fordítanak otthonaik felújítására.
Hargitai Éva
A klaszterek olyan iparági horizontális szakmai szerveződések, amelyben a tagok együttműködési pontokat keresnek a közös és kölcsönös előnyök megszerzése érdekében. Magyarországon elsőként a nyugat-dunántúli régióban alakultak jól működő klaszterek. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a Pólus Program keretében első alkalommal 2008-ban hirdette meg a fejlett, innovatív klaszterek számára az akkreditációs pályázatot. Az akkreditáció célja elismerni azokat a fejlődő hazai klasztereket, amelyek már több mint egy éve bizonyítottan és eredményesen működnek. |



Az építőipar gazdasági szerepét jól tükrözi két adat: az ágazat termeli a magyar GDP tíz százalékát, és a munkavállalók több mint tíz százalékát is ez a szektor foglalkoztatja. Az iparágat sújtó recesszió könnyebben vészelhető át, ha összefognak az építőipari cégek. Az ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért Klaszter arra tesz kísérletet, hogy széles körben segítse az energiatudatos építést, tervezés-kivitelezést, az ezekkel kapcsolatos innovációt.










Karikás György, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója a rendezvényen kiemelte, hogy a nagyfokú bizmatlanság és a vállalatvezetői képességek hiánya együttesen fejti ki hatását. Meglátása szerint a probléma nem új keletű, de a helyzetet tovább súlyosbította a csökkenő kereslet, illetve az öldöklő verseny a megrendelésekért. A vezérigazgató az együttműködési lehetőségek között említette a fúziót, a konzorciumok alakítását, a franchise rendszert és a klasztert is. Jó példa erre az ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért Klaszter, amely a fenntartható építészet gyakorlati alkalmazását segíti összetett energiatakarékos, ökoépítési eljárások népszerűsítésével. A 2008 őszén az ÉMI Nonprofit Kft. kezdeményezésére alakult a szervezet, amelynek tizenhét részt vevő tagszervezete van - köztük kis- és nagyvállalkozások, oktatási intézmények. Karikás György tapasztalatai szerint elsősorban a regionális, kistérségi szerveződések lehetnek sikeresek. Ennek megfelelően a klaszter közép-magyarországi tervező, szolgáltató, oktatási, K + F, kivitelező intézmények és vállalkozások hálózata. Az elmúlt egy évben a klaszter hat futó és lezárt projekttel, két beadott és négy előkészítés alatt lévő pályázattal büszkélkedhet.




Hozzászólások