| Megújul a Zeneakadémia |
|
|
|
| 2010. március - április |
| 2010. április 19. hétfő, 14:55 |
Sokéves tervezgetés után tavaly novemberben elkezdődött a Zeneakadémia felújítása. 10,8 milliárd forintból gyakorlatilag az intézmény egésze - pincétől a padlásig - megújul. A műemlék épület rekonstrukcióját 9,7 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió.A mostani rekonstrukció és korszerűsítés egyedülálló a Zeneakadémia épületeinek történetében. Több mint 100 éve, vagyis a megnyitása óta ez az első alkalom, amikor egységes koncepció alapján a teljes épületegyüttest renoválják. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, az Oktatási Minisztérium, és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2003-ban építészeti tervpályázatot írt ki a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri műemlék épületének rekonstrukciójára. A továbbtervezésre kiválasztott pályamű - amelynek vezető tervezői: Magyari Éva, Pazár Béla, Potzner Ferenc - alapján 2004-ben elkészült a beruházás építészeti, műszaki koncepcióját megfogalmazó tanulmányterv. Ez alapján s MNDP Építőművészeti Kft. nyerte el a tervdokumentáció elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárást.
Régi értékek, mai célok
A felújítás célja, hogy a kiemelkedő műemlék épület megújuló régi értékei a lehető legjobban szolgálják az egyetem stratégiai céljait, ezen belül a legmagasabb szintű oktatást és hangversenyéletet. "Az épület adottságainak figyelembevételével növelni kell a közönségforgalom tereit, és meg kell oldani az akadálymentes közlekedést is, a hangszerek, díszletek szállítását. Ki kell cserélni és bővíteni szükséges az épület gépészeti és elektromos rendszereit", mondja Lakatos Gergely, a felújítás főmérnöke. A korszerű színpadtechnika és szcenikai rendszerek éppúgy megvalósulnak, mint az új hangszerraktár, az öltözők, az üzemeltetés helységei, valamint egy különleges stúdió a különböző események dokumentálására. Előtérben az akusztika
"Teremakusztikai, zaj- és rezgésvédelmi mérések alapján nemcsak a hangversenytermek akusztikai jellemzőit kell megőrizni, a tantermek ilyen jellegű feltételeinek is javulnia kell. Az optimális épületakusztika megoldásához hozzátartozik a gépészeti rendszerek zaj- és rezgésvédelme, meg kell szüntetni, illetve csökkenteni kell a rejtett hangutakat és az áthallásokat, valamint a környezeti és használati zajt", sorolja a kihívásokat az akadémia épületét behatóan ismerő főmérnök. Mivel az épület kiemelkedő műemléki és iparművészeti értéket képvisel, ezért nagyon fontos, hogy megóvják belső tereit, részleteit, vasbeton tartószerkezeteit. A műemléki keretek között javítani kell az épület tűzvédelmi rendszerét is. A homlokzatot ugyan a közelmúltban felújították, de az időközben elvégzett szerkezetdiagnosztikai mérések ismeretében egyes részeihez újra hozzá kell nyúlni. Meg kell erősíteni a lábazatot, a párkányokat, könyöklőket, egyes díszítőelemeket, attikacsatornákat, illetve a hiányzó eredeti elemeket - az obeliszkeket, a címert, az eredeti feliratot, a tetőfedés ornamentikáját - is vissza kell helyezni. A kivitelezés elnyerésére a közbeszerzési eljárás január végén, február elején indul, így április közepére eldőlhet, ki kapja meg ezt az egészen speciális, óriási presztízzsel bíró feladatot.
Kárpáti Judit
Kis Zeneakadémia történet
Liszt Ferenc Duna-parti lakásán - az egykori Hal téren álló bérházban - alakult meg 1875-ben a Zeneakadémia. Négy évvel később már önálló épületben zajlott az oktatás, a Vörösmarty utca és az Andrássy út sarkán. A manapság régi Zeneakadémiának nevezett neoreneszánsz, háromemeletes épületet Láng Adolf tervei alapján két év alatt építették fel. Ezt az épületet a századfordulóra kinőtte a Zeneakadémia. Az 1907-ben Giergl Kálmán és Korb Flóris tervei alapján készült el az új, Liszt Ferenc téri épület, amely több mint száz éve ad otthont a világhírű intézménynek. |



Sokéves tervezgetés után tavaly novemberben elkezdődött a Zeneakadémia felújítása. 10,8 milliárd forintból gyakorlatilag az intézmény egésze - pincétől a padlásig - megújul. A műemlék épület rekonstrukcióját 9,7 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió.










A felújítás célja, hogy a kiemelkedő műemlék épület megújuló régi értékei a lehető legjobban szolgálják az egyetem stratégiai céljait, ezen belül a legmagasabb szintű oktatást és hangversenyéletet. "Az épület adottságainak figyelembevételével növelni kell a közönségforgalom tereit, és meg kell oldani az akadálymentes közlekedést is, a hangszerek, díszletek szállítását. Ki kell cserélni és bővíteni szükséges az épület gépészeti és elektromos rendszereit", mondja Lakatos Gergely, a felújítás főmérnöke. A korszerű színpadtechnika és szcenikai rendszerek éppúgy megvalósulnak, mint az új hangszerraktár, az öltözők, az üzemeltetés helységei, valamint egy különleges stúdió a különböző események dokumentálására. 




Hozzászólások