A terasz emberi tartózkodásra alkalmas, burkolattal ellátott, járható tető, amelyre a lapos tetőkre vonatkozó hőtechnikai követelményeket kell alkalmazni. Ezek természetesen mindig is szigorúbbak voltak, mint a homlokzatokra vonatkozók. 1979-ig ez azt jelentette, hogy a homlokzatokat, külső falakat nem hőszigetelték, a lapos tetőket, így a teraszokat azonban igen. 1979-től már hőszigetelték a homlokzatokat és a lapos tetőket is, a teraszokat pedig a homlokzatoknál nagyobb mértékben. Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) Tetőszigetelések tervezési és kivitelezési irányelvei szerint a terasztetők szigetelése fokozott kockázati szintű tetőszigetelés, mivel

- alatta lakott a belső tér,

- a vállalt szavatosság eléri vagy meghaladja a 10 évet,

- meghibásodás esetén a javítási költség nagyobbrészt bontásból és annak helyreállításából áll. A szigetelő szakma által elfogadott irányelv úgy rendelkezik, hogy fokozott kockázati szint esetén egy csoporttal jobb teljesítőképességű szigetelést kell kiválasztani. 

Szakmai tapasztalatunk alapján sajnos kijelenthető, hogy a teraszok túlnyomó többsége rosszul tervezett és kivitelezett. Az elmúlt 10-20 évben a következő általános teraszrétegrend terjedt el, amelyről az építők és így az építtetők is azt hiszik, hogy ez a megfelelő:

- lapburkolat flexibilis ragasztóval, fogas spatulával lehúzva,

- aljzatbeton lejtésben,

- 1-2 réteg GV-3 vagy jobb esetben GV-4 bitumenes lemez, lejtésmentes csapadékvíz-szigetelés, a küszöbnek, a műkő szegélyelemnek, a balusztrádos korlátnak nekivezetve,

- néhány cm "Hungarocell" hőszigetelés, amennyit a küszöbmagasság megenged,

- födém.

Az ilyen módon elkészült teraszokon néhány év után felválik a lapburkolat, és a küszöbnél, a mellvédfalnál, a szegélyeknél, de a mezőben is beázik a terasz, azért mert a rétegrendben sajnos semmi sem jó. A nem teljes felületen leragasztott lapburkolat alá a fugákon leszivárog a csapadék, és ennek egy része az aljzatbetont is nedvesíti, majd megáll a bitumenes lemeznél. A bitumenes lemezhez azonban - csúsztatóréteg, szivárgóréteg hiányában - hozzáköt az aljzatbeton, továbbá a vízszigetelés lejtés nélküli, így a leszivárgó csapadékvíz nem folyik el. Ennek következtében az aljzatbeton felülről is nedvesedik, alulról pedig egyre magasabb vízszintű „medencében” áll. A következmény: a lapburkolat felválik az alatta megfagyott csapadék miatt, és az aljzatbeton is teljes keresztmetszetében átfagy, szilárdsága fokozatosan csökken. 

A GV-3 vagy GV-4 üvegfátyolbetétes oxidált bitumenes lemezek egyetlen előnye, hogy olcsók. Az üvegfátyol szakadási nyúlása csupán 2 százalék, mechanikai rögzítésre, például a szegélyeknél, lábazatoknál alkalmatlan. A GV-3, GV-4 típusú bitumenes lemezeknél jobb teljesítőképességű szigetelőanyagok a poliészterfátyol-betétes modifikált bitumenes lemezek. De ezek alkalmazása esetén sem engedhető meg a közvetlen rábetonozás, mert ez mechanikai sérüléseket is okozhat, továbbá a beton hozzáköt a bitumenes lemezhez, így a beton kötésekor fellépő zsugorodás, mint mozgás közvetlen "terhelést" okoz a szigetelőlemez számára. A hőszigetelés vastagságát tapasztalatunk szerint általában nem hő- és páratechnikai méretezés alapján határozzák meg, hanem a rendelkezésre álló rétegrendi vastagsághoz igazodik, pontosabban, "amennyi befér", ezt többnyire

a küszöbmagasság határozza meg. A hőszigetelés alatt általában elmarad az egyenes rétegrendű tetőkben szükséges páratechnikai réteg. Ha nagyon „gondos” a kivitelezés, akkor egy réteg vékony, mezőgazdasági polietilén fóliát helyeznek el, de ezt sem méretezik páratechnikai szempontból. A leírt hibás rétegrendtől annyiban szoktak eltérni, hogy az aljzatbeton felületén − közvetlenül a ragasztott lapburkolat alatt − csapadékvíz-szigetelésként bevonatszigetelés készül, amit a legtöbb esetben a burkoló készít el. Nincs is ezzel semmi baj - a terasz közepén. A gondok a csomópontoknál jelentkeznek, amelyek kialakításához már szigetelő szakszemlélet szükségeltetne. Például ismerni kell a lábazati felhajtási magasságokat, el kell dönteni, hogy a hőszigetelt lábazat esetén melyik síkra kell felhajtani a bevonatszigetelést - a falra-e vagy a hőszigetelésre? Mit kell tenni a küszöbnél, hol a szigetelés helye, a küszöbön vagy alatta? Hol kell erősítő betétet alkalmazni? Milyen ereszszegélyre lehet a bevonatszigetelést vezetni? És még sorolhatnánk a helyszínen megoldandó kérdéseket. Azért kell rögtönözni, mert általában nem áll rendelkezésre szigetelési kiviteli terv csomóponti kialakításokkal. A terv nélküli szakszerű kialakítás azonban csak a technológiát ismerő szigetelő szakembertől várható el, a burkolótól nem. 

Minden építész által jól ismert alapműben szerepel a klasszikus teraszkialakítás, a dr. Gábor László egyetemi tanár által írt Épületszerkezettan II. kötetében (Tankönyvkiadó, Budapest, 1969). Lehet, hogy az akkoriban használt anyagok ma már nem korszerűek, de az alapelv mindenképpen örök érvényű. A klasszikus teraszrétegrend ismerete nem haszontalan, hiszen sok régi terasz vár felújításra.

Tehát idézzük fel a tankönyvi rétegrendet:

- lapburkolat,

- ágyazóhabarcs,

- szűrőbeton,

- homokterítés,

- 3 vagy 4 rétegű vízszigetelés,

- helyszínen felhordott és kellősített felületű hőszigetelés,

- lejtbeton,

- födém.

Még néhány idézet a "Bubu-könyvből": "A burkolat anyagától és felületi megmunkálásától függő mértékű (sima padozatnál legalább 1 százalékos, recés felületűnél legfeljebb 2 százalékos) és a körítő (mellvéd-) falak mellett a víz gyors elvezetése céljából - keskeny sávban - kissé (legfeljebb 5 százalékra) növelt lejtéssel állítják elő. […] A szigetelést - ahol lehetséges - a vízlefolyás útjába eső szerkezetek (például külső vízelvezetéskor a szegélykövek) alatt átvezetik. […] A burkolatot vizet könnyen áteresztő 5-6 cm vastag (5-12 mm szemcsenagyságú, homokszegény, majdnem egyszemcsés, tehát nagy üregtérfogatú) úgynevezett szűrőbeton aljzatra építik. […] Az aljzat és a szigetelés közé hozzávetőleg 1 cm vastagon érdes szemű (2 százaléknál kevesebb agyagot tartalmazó és az 1 mm alatti szemcséktől mentes) homokot terítenek."

Az épületszerkezettan-órákon tehát azt kellett megtanulni a teraszokról, hogy milyen lejtés szükséges, a burkolat aljzata legyen vízáteresztő, és a vízszigetelésen legyen szivárgóréteg, tehát a vízelvezetés legyen akadálytalan és maradéktalan. Sajnos sok mindent elfelejtettünk, pedig az elvek nem változtak. Nyilvánvaló, azért alakult ki a cikk elején részletezett hibás rétegrend, mert az ágyazóhabarcs helyett burkolatragasztót kezdtek el alkalmazni, azt pedig nem lehet - és nincs is értelme - a szűrőbetonra felhordani, így a szűrőbetont kiváltotta a normál kavicsbeton, ami nem vízáteresztő, inkább vízmegtartó. 

Mit kellene 2006. szeptember 1-je óta tenni a teraszok hőszigetelésével? Mint minden lapostetőnél, így a teraszoknál is a hőhídmentes hőátbocsátási tényező követelményértéke U = 0,25 W /(m²K). Ha hőhidas a terasz, márpedig minden terasz valamilyen mértékben hőhidasnak tekinthető, a követelményérték természetesen szigorúbb: U = 0,21-0,22 W/(m²K). A kor követelményeinek megfelelő anyagokból készülő teraszok két használatos rétegrendjét mutatjuk be.

- teljes felületen ragasztott lapburkolat,

- bevonatszigetelés,

- aljzatbeton lejtésben,

- technológiai szigetelés,

- expandált polisztirolhab hőszigetelés,

- párazáró réteg,

- födém.

A hőszigetelés vastagsága EPS 200 esetén 14-16 cm, EPS 100 esetén 16 cm feletti. A hőhidasság elkerülése érdekében a hőszigetelés vagy lépcsős szélkialakítású, egyrétegű, vagy egyenes szélkialakítás esetén két rétegben kétirányú hézagváltással készül.

- beton vagy műkő járólap burkolat, szárazon fektetve, 

- legalább 3 cm éles szemű bazaltzúzalék vagy zúzott kavics,

- nem szőtt polipropilén fátyol,

- extrudált polisztirolhab hőszigetelés,

- csapadékvíz-szigetelés,

- lejtbeton,

- födém.

A hőszigetelés vastagsága 18-20 cm lépcsős szélkialakítású extrudált polisztirolhab, kizárólag egy rétegben fektetve.

Amennyiben a lejtbeton helyett lejtésbe vágott hőszigetelést alkalmaznak, akkor minden esetben szükséges a tetőszerkezet páratechnikai ellenőrzése, mert túl vastag lejtésképző hőszigetelés esetén a csapadékvíz-szigetelés alatt páradiffúzióból eredő páralecsapódás várható.

Mint arról már írásunk elején beszéltünk, az eltérő rétegrendi vastagságok miatt az erkélynél is van szintkülönbség a burkolati sík és a beltér padlósíkja között. Ez a rétegrendi vastagságbeli különbség és ezáltal a szintkülönbség teraszok esetén jóval nagyobb, akár 20-30 cm is lehet. Az ebből adódó gondok természetesen fokozottabbak, mint az erkélyeknél. A szintkülönbség áthidalásának "legegyszerűbb" módja, hogy a beltér padlósíkját az ajtó előtt megemelik, az erkélyeknél elég 1 lépcsőfok, de a teraszoknál akár 2-re is szükség lehet. Ebből az következik, hogy a magasabban lévő teraszburkolatról a csapadékvíz befolyhat az alacsonyabban lévő szobába. Elegánsabb megoldás lenne egy alkalmas helyen a födémben kialakítani a síkváltást, így a kültéri járósík a beltéri padlósík alatt maradhatna, és a küszöb ténylegesen betöltené a küszöb szerepét a befolyó csapadékvízzel szemben.

 

okleveles építészmérnök, okleveles épületszigetelő szakmérnök

Pintér & Laczkovits Épületszigetelő Szakmérnök Bt.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.