Tát, Kenyérmezei és Únyi patak visszatöltésezése PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 05. péntek
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ÉDUKÖVIZIG)
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövizig) egy uniós projekt keretében több mint 3 kilométernyi töltést épít ki az Únyi- és a Kenyérmezei-patak mentén Táton. A beruházásra azért van szükség, mert a Dunába ömlő patakok árhullámok idején a folyó visszaduzzasztó hatása miatt veszélyeztetik Tát, Tokod, Tokodaltáró településeket.
 
 
 
 
A több mint 2 milliárd forintba kerülő fejlesztés előkészítése nemrég fejeződött be, ebből az alkalomból tartottak ma sajtótájékoztatót Táton, ahol Kóthay László vízügyi szakállamtitkár elmondta: a 2005-ben átadott, árvízvédelmi töltésként is funkcionáló elkerülő út védi ugyan a településeket, de csak a mostani fejlesztéssel válik teljessé a védettségük. A beruházás közel 15 ezer ember árvízi biztonságát növeli majd– tette hozzá a szakállamtitkár.


Tát térségében az elmúlt években több alkalommal komoly károkat okozott a rendkívüli dunai árhullám, utakat, épületeket rongált meg, mezőgazdasági területeket öntött el. A 2005-ben átadott Tokod-Tát elkerülő út – amely egyben árvízvédelmi töltésként is funkcionál - jelentősen növeli ugyan a települések védettségét, de az Únyi- és a Kenyérmezei-patakok menti védtöltések hiányában a funkcióját nem tudja betölteni, ezért szükséges a töltések kiépítése. 

A "Tát, Kenyérmezei és Únyi patak visszatöltésezése" projekt előkészítésére 31,2 millió forintos támogatást nyert 2008-ban az igazgatóság. Az előkészítési feladatokat a közbeszerzési eljáráson nyertes Biopetrol Környezettechnikai Kft. végezte el a tavalyi év során. Elkészültek a tendertervek és a projekt megvalósításához elengedhetetlen részletes megvalósíthatósági tanulmány. A tervezés során megtörtént a tervezési terület teljes geodéziai felmérése, elkészült a lőszer-mentesítési hatástanulmány, előkészítették a földtulajdonszerzést és megtervezték az árvízvédelmi műveket, valamint a különböző műtárgyakat. 

A Környezet és Energia Operatív Program támogatásával megvalósuló fejlesztés során a tervek szerint a Kenyérmezei-patak bal partján 448 méter, az Únyi-patak bal partján 1530 méter, a jobb partján pedig 1143 méter hosszan árvízvédelmi töltés épül ki. 

Azokon a szakaszokon, ahol a helyi adottságok miatt nem építhető töltés, területfeltöltést végeznek kötött anyagú vízzáró elemmel, vagy mobil árvízvédelmi rendszert, adott esetben vasbeton-szerkezetű árvízvédelmi falat építenek, egyes helyeken pedig talajcserével alakítják ki a megfelelő műszaki védelmet. A hely szűke miatt az Únyi-patakot mintegy 420 méter hosszan áthelyezik. A kivitelezés során a csapadékvizek elvezetése érdekében 3 zsilip is megépül, az Únyi-patak jobb partján található mentett oldalra kerülő nedves területek vízellátását pedig egy műtárgy, egy ún. szivornya fogja biztosítani. Felújítják a táti gátőrházat, valamint további mederrendezési és belvízelvezetési feladatokat is elvégeznek. 

Az előkészítési, tervezési munkák befejeződtek. Az igazgatóság tavaly ősszel benyújtotta a második fordulós pályázatot is. A megvalósításra vonatkozó támogatási döntés megszületett, így az idén tavasszal megkezdődhet a kivitelezés. A beruházás összköltsége 2,04 milliárd forint, a befejezés 2011 szeptemberére várható. 
 

Galéria

Megjelent a Bautrend

2010. január-februári száma

Január-februári címlap

Hírlevél

Iratkozzon fel most hetente megjelenő Bautrend hírlevelünkre!



C 2008-2010 Bautrend.hu