| Várhatóan újabb 4 milliárd forint szén-dioxid-kvóta eladásából |
|
|
|
| Gazdaság |
| 2010. március 11. csütörtök, 20:30 |
![]() A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium csaknem 2 millió tonna kiotói kvóta eladására kötött szerződést, amelyből várhatóan 4 milliárd forint bevétel folyik be a KVVM erre a célra elkülönített kincstári számlájára. A mostani ügylettel együtt a zöldtárca eddig mintegy 40 milliárd forint kvótabevételre tett szert, amelyet maradéktalanul a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) keretében használ majd fel mérhető szén-dioxid-kibocsátást csökkentő beruházásokra.
A zöldtárca egy - a teljes eladható kvótavagyonához viszonyítva - kisebb tételű kiotói mennyiség eladására kötött szerződést, ebből várhatóan 4 milliárd forint folyik be a tárca e célra elkülönített kincstári számlájára. A csaknem 2 millió kvótát a szerződő kereskedő cég részletekben hívja le, a kvóták végfelhasználója a tárca információja szerint Japán. Jelenleg a hazánk által értékesíthető mennyiség számítások szerint 120 és 147 millió tonna között van. Eddig Magyarország ennek mintegy 10 százalékát értékesítette. Ahogy azt a tárca már tavaly nyilvánosságra hozta, a kvótaértékesítésből korábban összesen csaknem 36 milliárd forint folyt be. Ebből a ZBR keretében már mintegy 15 milliárd forintot lekötöttek a Klímabarát Otthon panel alprogramjának pályázói, a hagyományos építésű házakra pedig jelenleg is érkeznek a pályázatok. A tárca folyamatosan tárgyal a kvótapiacon, ezen ügyek többsége azonban egyelőre a piackutató jellegű árajánlat-kéréseknél tart. A tárgyalások során kiajánlott szerződésekben előre meghatározottak azok a zöldítési célok, amelyekre a majdani bevétel fordítható, ezekből változatlanul kizárólag üvegházhatású gázkibocsátás-csökkentő projektek finanszírozhatók. A ZBR részeként a tárca hamarosan további pályázatokat ír ki energiatakarékos háztartási gépek és energiatakarékos izzók cseréjére. A kvótaértékesítésből befolyó keret felülről nyitott, azaz valamennyi újonnan befolyó kvótapénz ugyancsak kizárólag a ZBR keretében költhető el. |




















Hozzászólások