| Erősödő bizalom, növekvő befektetési kedv |
|
|
|
| Gazdaság |
| 2010. július 28. szerda, 10:07 |
|
Az említett tranzakción kívül a Colliers International az év első felében öt jelentősebb ügyletet jegyzett a piacon összesen mintegy 167 millió euró értékben. Ezek közül kimagaslik az Allee bevásárlóközpont 50 százalékának értékesítése, ahol az Allianz közel 100 millió eurót fizetett az ING Development számára az újbudai bevásárlóközpont tulajdonjogának feléért.
A bizalom erősödését mutatja a befektetési ingatlanok iránt megnövekedett érdeklődés is, ebben többek között a magyar ingatlanalapok, mind például az Erste járnak élen. Az ingatlanalapok az utóbbi év során már vásároltak ingatlanokat, köszönhetően a kisbefektetők részéről érkező növekedő likviditásnak. A hazai nyugdíjpénztárak is elkezdtek aktívan érdeklődni az ingatlanszektor iránt: az Évgyűrűk alap hajtotta végre a félév egyik legnagyobb ingatlantranzakcióját: az Ü48 irodaház megvásárlása volt az első hat hónap egyetlen valóban transzparens tranzakciója a piacon, amelyben a Colliers International képviselte az eladót, a BIF ingatlanfejlesztő céget.
A jövőbeni kilátások a hozamok tekintetében nehezen megjósolhatók, a kevés lezárt tranzakció miatt nem sok összehasonlítási alappal rendelkezik az ingatlanpiac. A Colliers International befektetői felmérései alapján ugyanakkor elmondható, hogy körülbelül 7,75 százalékos hozamon van hajlandóság tranzakciókra prémium irodák, 7,5 százalékon prémium kiskereskedelmi és 9 százalékon prémium ipari ingatlanok esetében.
Jelenleg szűk lehetőség adódik minőségi ingatlanprojektek vásárlására diszkont áron más olyan régiós országokhoz képest, mint Cseh- vagy Lengyelország, ha pedig Magyarország követni fogja régiós társait, akkor a hozamok csökkenése várható, amint a piacok visszatérnek egy normálisabb kerékvágásba.
A Colliers International Magyarország 2010 második féléves befektetési piaci jelentése letölthető az alábbi linkre kattintva: http://www.colliers.hu/content/view/60/57/lang,hu/
Sajtóközlemény |



A gazdaságban hivatalosan már 2009 utolsó negyedéve óta vége a recessziónak, és ezzel párhuzamosan az ingatlanbefektetők érdeklődése is növekedett, bár a befektetési volumen még mindig jelentősen az elmúlt évek szintjei alatt van. A magyar piac kezd kilábalni a pénzügyi válság által tavaly okozott negatív hatásokból, és a gazdasági stabilitás és egyensúlyjavítás irányában tett kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a befektetők bizalma is visszatérőben van az ország iránt - összegezte a befektetési piac trendjeit Hamish White, befektetési üzletág igazgatója.










A régiós ingatlanpiac iránti növekvő bizalmat jelzi az élénkülő felvásárlási aktivitás is a szektorban, melyet jól mutat a CA Immo bevásárlása, az Europolis 1,5 milliárd euro értékű ingatlan portfolióját és a hozzá tartozó hitelt vette meg 272 millió euro vételáron. Ez az akvizíció a CA Immo saját bejelentése alapján az általa kezelt ingatlanok értékét közel 5 milliárd eurora növeli, és jelentősen erősíti a vállalat régiós profilját.
"A Magyarországon befektetni szándékozó cégek száma növekszik, s egyre inkább az a kép alakult ki, hogy Budapest egy jó befektetési piac" - hívta fel a figyelmet Hamish White. "Az egyik ok, hogy Magyarországon érdemes befektetni, a viszonylag alacsony irodabérleti díjak, melyek az alacsonyabb tőkeértékekben is tükröződnek, valamint a vonzó megtérülési lehetőségek, melyek nagyobbak, mint más európai fővárosokban." Egy másik ok, hogy a legfrissebb kutatások alapján 2012-re alulkínálat mutatkozhat az irodapiacon, és az irodabérleti díjak ismét emelkedésnek indulhatnak, mivel jelenleg rendkívül kevés projekt áll fejlesztés alatt.
A befektetési ingatlanok terén a Colliers International 2010 második felére több bevételtermelő ingatlantranzakciót is vár, a magyar és külföldi ingatlanalapok terén szintén aktivitást jósol, és irányadó ügyletekre számít.




Hozzászólások