| Passzívház konferencia |
|
|
|
| Passzívház |
| 2011. június 23. csütörtök, 13:45 |
|
A konferenciát a darmstadti Passzívház Intézet rendezte, s 38 ország 1300 részt vevője előadásokat hallgathatott a passzívházakkal kapcsolatos fejlesztésekről, tapasztalatokról, irányvonalakról. A rendezvényen ott volt Debreczy Zoltán, a Magyar Passzívház Szövetség elnöke is, aki 2006 óta vesz részt a témában tartott konferenciákon. Elmondta, hogy négy párhuzamos üléssorozat előadásai közül választhattak az érdeklődők, ő a német nyelvűeket hallgatta. Tizedannyi energia
A konferenciának méltán adott otthont Innsbruck, ugyan a legtöbb passzívház (32 ezer) Németországban épült, az egy főre jutó passzívházak listáját viszont Ausztria vezeti. 1999-ben még csak 36 ilyen épületet tartottak nyilván, 2009-ben a számuk elérte a 6800-at. A dinamikus fejlődés annak is köszönhető, hogy az állam a Jövő Háza projekt keretében jelentős támogatást nyújt azoknak, akik passzívházat építenek, s segíti a hozzá kapcsolódó kutatást, oktatást, ismeretterjesztést is. Az állami szerepvállalás fő indoka, hogy egy passzívház tizedannyi energiát használ fel, mint egy hagyományos épület, ráadásul ezek az otthonok komfortosabb életminőséget biztosítanak a bent élőknek. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy jelentősen nőtt a kereslet a szigetelőanyagok, a háromrétegű, nemesgáz töltésű nyílászárók, hővisszanyerő szellőztetőberendezések iránt, s ezt az igényt a helyi ipar tudja kielégíteni. A passzívház-technológiában Németország és Ausztria számít piacvezetőnek, a szükséges berendezések már tömeggyártásban készülnek. A fejlődés nem áll meg, hiszen az osztrák és német építészek már null-, illetve pluszenergiás házak tervezésével is foglalkoznak.
Debreczy Zoltán kiemelte: a törekvés az, hogy a felújított épületek a renoválást követően már passzívházként működjenek. Emlékeztetett arra, hogy a kezdetekben új otthonok épültek passzívházként, illetve családi házakat újítottak fel ily módon, ma már azonban ez a középületek, többlakásos társasházak felújításánál is gyakorlattá vált. Az osztrák építészek foglalkoznak azzal is, hogy az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején épült, műemléktípusú épületeket miként lehet passzívházzá alakítani úgy, hogy azok a felújítást követően is megőrizzék a műemléki sajátosságaikat.
Már az Antarktiszon is
A konferencián elhangzott, hogy 2015-től Brüsszelben is csak passzívház épül majd, ennek azért is van kiemelkedő jelentősége, hiszen ott található az EU központja. Érdekesség, hogy az Antarktiszon létesített belga kutatóállomás is passzívház minőségben épült.
Technológiai újdonságok
Debreczy Zoltán elmondta, hogy a konferencia harmadik napján két Innsbruck közeli kisvárosba is ellátogattak. Stamsban – ahol híres osztrák síakadémia működik – a diákok száma (1600) meghaladja a helyi lakosokét (1300). Az iskolaépületet négy éve renoválták, az energetikai felújítás keretében kicserélték az ablakokat, a tetőt, s szellőztetőrendszert építettek be, az új szárny pedig már passzívház minőségben létesült.
A 700 lakosú Karlstenben a helyi önkormányzat elöregedett épületét nem bontották le, hanem a passzívházszabvány előírásait figyelembe véve újították fel. Az épületben a helyhatósági intézményeken kívül helyet kapott egy óvoda, a tetőtérben kialakított lakásokat pedig bérbe adják. A felújítást követően a rezsiköltség jelentősen csökken.
A konferenciával egy időben egy passzívház-szakkiállítást is rendeztek. Az ott látott termékek közül Debreczy Zoltán kiemelte az öko masszívfalat, amely a vályogépítési rendszer eleme. Újdonság, hogy a nyílászáróknál megjelentek a minősített pinceablakok, illetve vékonyodtak a tokszélességek. Ez annak köszönhető, hogy a gyártók igyekeznek minimalizálni a hőveszteséget, s arra törekednek, hogy a szoláris nyereség minél nagyobb legyen.
A Magyar Passzívház Szövetség elnöke úgy véli, hogy a következő években hazánkban is fokozatosan teret nyer majd a passzívház-építkezés. Szerinte ugyanis megfigyelhető, hogy a német és osztrák irányvonalak pár éven belül Magyarországon is elterjednek, ráadásul az energiahatékony építkezést az ismert uniós előírások is ösztönzik. Hargitai Éva |



A 15. Nemzetközi Passzívház Konferenciának május végén Innsbruck adott otthont. A rendezvény első két napján előadásokat hallgathattak meg a résztvevők, a harmadik napon pedig olyan közeli településekre látogathattak el, ahol sok passzívház épült.





Hozzászólások