Napkollektorral ellátott alkotótábor PDF Nyomtatás E-mail
Ajánlom a GururaFacebookTwitterGoogle könyvjelzőStartlap kedvenchezAjánlás a linkter.hu-raBlogtér ajánlás
Szerelés
2010. április 26. hétfő, 10:03
Schreiner KárolyNapkollektorral ellátott alkotótábor
Pályázni kell – vallja egy Écsen élő fafaragó, aki tíz év alatt fokozatosan építette ki faiparra és kézművességre épülő vállalkozását.
Écs község Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmi-dombság lábánál található. Itt alakította ki birodalmát Schreiner Károly népi fafaragó.
- Mindez folyamatos fejlesztés eredménye. A kézműves galéria volt az első állomás. Azt követte egy kézműves faragóműhely.
Ezek azonban nem hagyományos épületek. A felújítások legfőbb alapja a környezetkímélő technológia. Így épülhetett a napkollektorral ellátott vendégház, mely egyben az alkotótáboroknak is helyt ad.
- A napkollektor-rendszerem ebben a tél végi, kora tavaszi időszakban a fűtést és a melegvizemet teljes egészében szolgáltatja. Nyáron, amikor túltermelés van melegvízből, a medencefűtésemnek a komfortfokozását segíti elő. Legalább 10-20 évre lett volna szükség, hogy ugyanezeket a fejlesztéseket meg tudjam csinálni, ezért 1998 óta folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amik segítenek.
Ahol faragnak, ott forgács is van. Néha nagy mennyiségben. Ez adta az ötletet az écsi fafaragó mesternek, hogy pelletet gyártson, és azt égesse el.
- Mivel nekem adott ez az alapanyag, ezért fontos volt, hogy a legkorszerűbb berendezéseket építsük be. A tetőn lévő puffertárolóba tároljuk a forgácsot és a brikettet, és csőrendszeren keresztül érkezik az automata kazánba. Forgács, hamu, szinte alig képződik, és ez a kis 55 kW-os automata kazán gyakorlatilag az 1500 négyzetméteremet teljesen kifűti. A furnérozáshoz lévő hőprésnek a hőjét is ez adja, plusz a vendégházunknak a fűtés-kiegészítését is megoldja.
A 16 millió forintos beruházás az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program segítségével jöhetett létre. Mivel utófinanszírozásos volt a pályázat, ezért hitelt kellett felvennie Schreiner Károlynak. A 60 százalékos támogatáshoz 40 százalék önerő kellett.
A rábaközi és dunántúli motívumokat kedvelő fafaragó az új kézműves műhelyben oktatja is a jövő nemzedékét. Tervei közt képzések, programok, turisztikai programok szerepelnek.

Schreiner KárolyPályázni kell - vallja egy Écsen élő fafaragó, aki tíz év alatt fokozatosan építette ki faiparra és kézművességre épülő vállalkozását.



 

 

 

 

Twitter Facebook A magyar építőipari szakportál Delicious megosztás StumbleUpon megosztás Tumblr megosztás Digg megosztás
Écs község Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmi-dombság lábánál található. Itt alakította ki birodalmát Schreiner Károly népi fafaragó. 


- Mindez folyamatos fejlesztés eredménye. A kézműves galéria volt az első állomás. Azt követte egy kézműves faragóműhely. 


Ezek azonban nem hagyományos épületek. A felújítások legfőbb alapja a környezetkímélő technológia. Így épülhetett a napkollektorral ellátott vendégház, mely egyben az alkotótáboroknak is helyt ad. 


- A napkollektor-rendszerem ebben a tél végi, kora tavaszi időszakban a fűtést és a melegvizemet teljes egészében szolgáltatja. Nyáron, amikor túltermelés van melegvízből, a medencefűtésemnek a komfortfokozását segíti elő. Legalább 10-20 évre lett volna szükség, hogy ugyanezeket a fejlesztéseket meg tudjam csinálni, ezért 1998 óta folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amik segítenek.


Ahol faragnak, ott forgács is van. Néha nagy mennyiségben. Ez adta az ötletet az écsi fafaragó mesternek, hogy pelletet gyártson, és azt égesse el. 


- Mivel nekem adott ez az alapanyag, ezért fontos volt, hogy a legkorszerűbb berendezéseket építsük be. A tetőn lévő puffertárolóba tároljuk a forgácsot és a brikettet, és csőrendszeren keresztül érkezik az automata kazánba. Forgács, hamu, szinte alig képződik, és ez a kis 55 kW-os automata kazán gyakorlatilag az 1500 négyzetméteremet teljesen kifűti. A furnérozáshoz lévő hőprésnek a hőjét is ez adja, plusz a vendégházunknak a fűtés-kiegészítését is megoldja. 


A 16 millió forintos beruházás az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program segítségével jöhetett létre. Mivel utófinanszírozásos volt a pályázat, ezért hitelt kellett felvennie Schreiner Károlynak. A 60 százalékos támogatáshoz 40 százalék önerő kellett. 
A rábaközi és dunántúli motívumokat kedvelő fafaragó az új kézműves műhelyben oktatja is a jövő nemzedékét. Tervei közt képzések, programok, turisztikai programok szerepelnek. 

 

Gazdakör

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés
  JP-Bookmark
facebook-logotwitter_logorss_logo

Szeptember-októberi lap

aktualis

Galéria

Hírlevél

Iratkozzon fel most hetente megjelenő Bautrend hírlevelünkre!



C 2008-2010 Bautrend.hu