| Ünnepeltek a gépészek |
|
|
|
| Szerelés |
| 2010. május 07. péntek, 16:11 |
|
2000-ben a francia anyacég alapította az Aereco Légtechnika Kft.-t -, tette ezt azért, hogy saját fejlesztéseit közvetlenül értékesítse a magyar piacon is. Poroszlay István ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a cég 2007-ig töretlenül fejlődött, és a válság sem hozta nehéz helyzetbe, ami leginkább az örvendetesen nagy számú panelfelújításnak köszönhető. A cégvezető optimizmusának adott hangot a kormányváltás kapcsán, szerinte ezzel újra növekedésnek indulhat az építőipar.
Az Aereco belső páratartalom érzékelős higroszabályozású szellőztetési rendszere oprimális megoldás az épületek különboző funckiójú helyiségeiben. Nem véletlen, hogy 2001-ben Hungarotherm Nagydíjjal ismerték el, 2006-ban pedig a Kiváló Építési Termék minősítést kapott a rendszer. 2009-ben a központi huzatfokozó ventilátorral értdemelték ki a Construma Újdonságdíját.
A jubileumi ünnepségen több szakami szervezet is elismerően nyilatkozott az Aereco magyarországi tevékenységéről. Matúz Géza, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség (MÉGKSZ) elnöke szerint nem csak a cég által kínált technológiára, hanem a szemléletformáló oktatási programjaira is nagy szükség van Magyarországon. A szakképzési programjuk segítette az értékesítést, és hozzájárult az építőipar fejlődéséhez is.
Gyárfás Attila, a Magyar Épületgépészek Szövetségének (MÉGSZ) elnöki tanácsadója azt hangsúlyozta beszédében, hogy az Aereco berendezései milyen fontosak az energiahatékonyásg szempontjából. Majd külön is kiemelte, a cég elkötelezett munkatársai és lelkesedése tette sikeressé az oktatási programjukat, amit személyesen is jól ismert a MÉGSZ programjai kapcsán.
Prohászka Rajmund, a Magyar Ajtó és Ablak Egyesület (Mata) nevében elmondta, hogy a készülő kormányporgramban figyelembe veszik a szakmai szervezetek ajánlásait összefogó Komplex Épületenergetikai és Klímavédelmi (KÉK) programot. Így hamarosan a panelprogramban kötelező elem lesz a szellőzés korszerűsítése is.
NÁ |



A tíz éves Aereco Légtechnika Kft. nagyszabású szakmai rendevénnyel ünnepelte születésnapját. A több szakmai szervezet részvételével megtartott eseményen az iparág egészét érintő információk is elhangoztak. A Komplex Épületenergetikai és Klímavédelmi (KÉK) program a leendő kormány is megvalósíthatónak tartja, így a szellőzőrendszerek korszerűsítése is része lesz a panelprogramnak.















Hozzászólások