Energiatakarékos épületfejlesztés az USA-ban PDF Nyomtatás E-mail
Ajánlom a GururaFacebookTwitterGoogle könyvjelzőStartlap kedvenchezAjánlás a linkter.hu-raBlogtér ajánlás
Energia
2012. január 26. csütörtök, 13:34

epuletenergetika1A Schneider Electric bejelentette részvételét a Fehér Ház Better Buildings Challenge elnevezésű épületfejlesztési kezdeményezésében. A vállalat elköteleződéssel vállalta, hogy 40 különböző üzemében, összesen 9 millió négyzetméternyi alapterületen 25 százalékkal csökkenti energiafelhasználását.


A Fehér Ház által februárban meghirdetett épületfejlesztési program arra biztatja a vezérigazgatókat, egyetemi rektorokat és állami, valamint helyi vezetőket, hogy energiatakarékossággal biztosítsanak álláslehetőségeket az amerikai munkaerőpiac számára.

 

A Schneider Electric bejelentette, hogy a program előirányzott tervei szerint hatékony energiafelhasználási stratégiájával 10 éven át évi 2,5 százalékos energiamegtakarítást kíván elérni. Saját technológiái – mint például az EcoStruxure energiamenedzsment-rendszer – felhasználásával eddig 20 százalékot meghaladó arányban csökkentette energiafogyasztását, így több mint 18 millió dollárt takarított meg 2004 óta.

 

A vállalat – amelynek 2010-es árbevétele meghaladta a 19,5 milliárd eurót – bemutatóprojektje a Better Buildings Challenge program keretében, amely egyben az Energiaügyi Minisztérium kísérlete is, a Tennessee állambeli Smyrna városában valósul meg. Az itt található gyártelepen nemrégiben közel 2,5 hektárnyi területen 1 MW teljesítményű napenergia-farmot telepítettek, az Egyesült Államokban először. A vállalat energiamenedzsment megoldásainak alkalmazásával az üzem energiafogyasztása 35 százalékkal csökkent, emellett folyamatban van az ISO 50001 szabvány és a Superior Energy Performance (Kiemelkedő Energiahatékonysági Tanúsítvány) megszerzése is.

 

A Schneider Electric amellett, hogy a programban az egyetlen világszintű energiamenedzsment szakértőként vesz részt, úttörője az energiamegtakarítási célú teljesítménynövelési modell kialakításának is. Az épületfejlesztési projekt magában foglal egy elnöki nyilatkozat kiadásával vállalt 2 milliárd dolláros hozzájárulást a szövetségi hivatalok energiahatékonyságának javításához és kibocsátáscsökkentési céljaihoz. A teljesítménynövelési modell keretében a kezdeti költségek finanszírozása a hosszú távú megtakarításokból történik.

 

„A program nagyszerű példája a köz- és magánszféra együttműködésének, amely nélkülözhetetlen eleme nemzetünk hatékonyabb és biztonságosabb jövőjének. Csökkentjük az energiafogyasztást, és egyúttal munkát is biztosítunk az emberek számára. Az aktív energiamenedzsmenthez és a kitűzött teljesítménycélok eléréséhez szükséges mérnöki és építészi szaktudás számos új munkahelyet is teremt" – mondta Chris Curtis, a Schneider Electric észak-amerikai elnök-vezérigazgatója.

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés
  JP-Bookmark
facebook-logotwitter_logorss_logo

Szeptember-októberi lap

aktualis

Galéria

Hírlevél

Iratkozzon fel most hetente megjelenő Bautrend hírlevelünkre!



C 2008-2010 Bautrend.hu